
Fotó: Pinti Attila
A Román Államvasutak hétfőn figyelmeztetést adott ki arról, hogy csökkentik a vonatok sebességét. Az intézkedést a hőség indokolja. A meteorológusok szerint tovább emelkedik majd a nappali hőmérséklet.
2017. június 26., 17:362017. június 26., 17:36
A hétfői sebességcsökkentést – ami óránként 20–30 kilométer közötti lassulást jelent – főként Délnyugat-Erdélyben, a Bánságban, Olténiában, valamint az ország déli részén, a havasalföldi régióban alkalmazták, ahol a meteorológusok 37 Celsius-fok és a fölötti értékeket jósoltak.
Az intézkedést törvény írja elő, ugyanis az ilyen hőmérsékleti körülmények között a sínek felhevülnek, hőmérsékletük elérheti az 50, sőt a fölötti értékeket, s ennek következtében fellép a tágulásos jelenség, ez pedig balesetveszélyt jelent.
A vasúttársaság figyelmezteti az utazóközönséget hogy érdeklődjön annak a vonalszakasznak a járatairól, amelyen utazni akar, hogy időben értesüljön az esetleg menetidő-, valamint indulási és érkezési időpontváltozásokról.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!