
Hosszú sorok alakultak ki a romániai határátkelőknél az elmúlt időszakban. Képünk illusztráció
Fotó: Filep István/MTI
Márciusban közel 300 ezer ember érkezett Romániába az ország nyugati határátkelőinél. Közülük több mint 250 ezer román állampolgár – közölte szerda este Bogdan Despescu belügyi államtitkár a România TV-nek adott nyilatkozatában.
2020. április 02., 09:302020. április 02., 09:30
Az utóbbi napokban csökkent az országba érkező személyek száma, de megtörténhet, hogy a húsvét közeledtével ismét többen indulnak külföldről hazafelé – fejtette ki Despescu az Agerpres beszámolója szerint.
Erre a valószínű forgatókönyvre már megtette az előkészületeket a belügyminisztérium, ugyanis a katonai rendeletek értelmében
Felhívta ugyanakkor a határokon kívül élő román állampolgárok figyelmét, hogy a jelenlegi helyzetben tanácsosabb letenni a hazautazásról, és a befogadó országban maradni. „Ez most a legjobb Romániának” – tette hozzá.
Gyalog nem lehet átlépni az országhatárt. Aki gyalog próbál átjönni Romániába, azt a határőrök feltartóztatják, hatósági járművekre ültetik, és egyenesen a lakhelyi vagy hatósági karanténba szállítják őket, attól függően, hogy a határellenőrzési pontoknál szolgálatot teljesítő orvosok miként döntenek – mondta még a belügyi államtitkár.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
1 hozzászólás