
Archív
Fotó: Fehér Ház
Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az amerikai elnök lemondta szerdai kampányprogramját – írja az MTI a Fehér Ház közlése alapján.
2024. július 18., 08:472024. július 18., 08:47
A közlemény szerint az elnök be van oltva és az ismétlővakcinát is megkapta, ezért tünetei enyhék, de hazautazik Delaware állambeli otthonába, ahol karanténba vonul. Ez alatt az idő alatt is ellátja hivatali teendőit, a Fehér Ház pedig rendszeres tájékoztatást ad az elnök állapotáról – közölte az elnöki hivatal szóvivője.
Kevin O'Connor, az elnök orvosa arról számolt be, hogy Joe Biden szerdán egyebek mellett
Hozzátette, hogy megkezdték a gyógyszeres kezelést is. Joe Biden Nevada állambeli kampányútját szakította meg miután a COVID-19-teszt pozitív lett.
Az újraválasztásáért induló elnök helyi idő szerint szerda délután a latin-amerikai származásúak fontos szervezete, az Unidos gyűlésén tartott volna beszédet Las Vegasban. Az eseményt lemondták.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
1 hozzászólás