
Fotó: Alex Micsik/Agerpres
Victor Pontának a Szociáldemokrata Pártból (PSD) való kizárásáról döntött szerdai ülésén az alakulat Országos Politikai Tanácsa.
2025. március 12., 17:092025. március 12., 17:09
2025. március 12., 17:412025. március 12., 17:41
Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozó pártforrások szerint a vezetőtestület egyetlen tagja ellenezte Ponta kizárását, a többiek egyetértettek a javaslattal.
Az Országos Politikai Tanács ülésére érkezésekor Marcel Ciolacu miniszterelnök, szociáldemokrata pártelnök bejelentette, hogy javasolni fogja Ponta kizárását az alakulatból.
A BEC székházából való távozásakor azt nyilatkozta, elszomorítja, hogy a PSD vezetői ki akarják zárni az alakulatból, mert kedveli „a PSD-s népet”.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsának döntése értelmében Victor Ponta már nem tagja a pártnak – jelentette ki a testület szerdai ülése után a sajtónak Radu Oprea szenátor. A politikus elmondta, hogy
Oprea szerint a volt kormányfő nem sok szavazatra számíthat május 4-én. Emlékeztetett arra, hogy a PSD egy másik korábbi elnökének, a szintén függetlenként induló Mircea Geoanának mindössze 5 százalékos volt a támogatottsága a tavalyi elnökválasztás első fordulójában.
Ezt a szenátor azzal magyarázta, hogy a PSD szavazói általában követik a párt vezetőségének iránymutatásait.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!