Ki legyen az év embere Székelyföldön?

Év embere mindenhol van, miért pont Székelyföld lenne kivétel? Annyi mindenünk van már, tervből pedig még több, legyen év emberünk is! Ezt legalább megszavazhatjuk, a fizetésünket ugyanis nem. Hova is gondolnánk, ki hallott már ilyenről?

Székelyhon

2016. december 31., 20:092016. december 31., 20:09

Elég hamar a pénzre terelődött a szó, mintha utalni akarnánk arra, hogy itt aztán megkapják a politikusok. És nem csak. Hát szavazatot, azt mindenképp kapnak, ha idén nem volt elég alkalmunk választani, annyi különbséggel, hogy ennek most súlya van. Az év emberét keressük a Székelyhonon, természetesen óévbúcsúztató-újévköszöntő hangulatban, úgyhogy sértődés ne essék, a témát a valóság szolgáltatta, ami itt Székelyföldön csupán illúzió. Bárminemű hasonlóság a normalitással, csak a véletlen műve. Bevezetőből legyen elég, ide a pecsétet és a listát!

Ráduly Róbert Kálmán. Aki üzent, hogy indul. Ugyanis már elindult, tájfutni.

Gálfi Árpád, aki december 1-jén is dolgozik.

Borboly Csaba, akinek megadatott, hogy repülővel érkezhessen Csicsóba. Air Force One.

Antal Árpád és Tamás Sándor. Nincs egyik a másik nélkül Háromszéken, de ki a harmadik?

Verestóy Attila. Mindegy, mi lesz a szavazás vége, ő lesz az első.

 

Idősebb Pui Béla. Aki a földről is elbánik a kommandósokkal.

A csíkszeredai hokiszurkoló. Valamit már ő is nyerjen.

Spága Zsóti. Ez esetben nálunk kell fizetni.

Szőke László. Azt gondolták, hogy nem lőjük le ezt a poént?

Szőcs Renáta. Ha még nem kapott elég szavazatot.

Dan Tanasă. Mi most betettük a listába, méltóságból, de majd a bíróságon eldöntik, hogy ő legyen-e az év embere.

Szavazás Az év embere Székelyföldön, 2016

Szavazás eredménye
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés