
Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Egy 15 éves diák elhunyt és egy másik megsebesült péntekre virradóan a Szatmár megyei Kakáktelepen. A két fiatal egy járműben utazott, amelynek ittas sofőrje nekihajtott az útmenti korlátnak, majd elmenekült a helyszínről – tájékoztatta az Agerprest a Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság.
2017. július 07., 13:512017. július 07., 13:51
„Éjjel fél egykor, a 29 éves gépkocsivezető nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott, egy kanyarban lesodródott az útról és a menetirány szerint az út jobb oldalán lévő betonkorlátnak csapódott. A balesetben egy kakáktelepi 15 éves fiú meghalt, egy másik, ugyancsak 15 éves fiú megsebesült, mindketten a járműben utaztak. A gépkocsivezető elmenekült a helyszínről, a rendőrök utólag azonosították” – olvasható a közleményben.
A tájékoztatás szerint a sofőr leheletében 0,59 mg/l alkoholkoncentrációt mértek. A rendőrök gondatlanságból elkövetett emberölés és a baleset helyszínének elhagyása miatt eljárást indítottak a gépkocsivezető ellen.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
szóljon hozzá!