
Továbbra sem változnak az érvényben levő korlátozások. Képünk illusztráció
Fotó: Rab Zoltán
Meghosszabbították a veszélyhelyzetet Románia területén – jelentette be Florin Cîţu miniszterelnök a szerdai kormányülést követően.
2021. február 10., 20:422021. február 10., 20:42
A kormányfő ugyanakkor azt is közölte, hogy a fertőzöttségi ráta új kiszámítási módját, amely a fertőzési gócokban regisztrált eseteket is figyelembe veszi, csak 14 nap múlva kezdik alkalmazni – ismerteti az Agerpres.
A kormányfő úgy vélekedett: az új számítási mód nem fog sokat változtatni a jelenlegi rátán, mert a kórházakban és az idősotthonokban – vagyis ott, ahol a legnagyobb a fertőzési gócpontok kialakulásának valószínűsége – már beoltották az embereket.
Az Országos Vészhelyzeti Bizottság szerdán úgy döntött, hogy február 12-étől ismét 30 nappal meghosszabbítják a veszélyhelyeztet, valamint a SARS-CoV-2 vírus terjedését megfékező intézkedések hatályát.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!