
Fotó: Presidency.ro
Szeptember 14-én elkezdődik az új tanév, a legtöbb diák pedig iskolába megy – jelentette be szerda délutáni sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis államfő.
2020. augusztus 05., 18:342020. augusztus 05., 18:34
2020. augusztus 06., 10:052020. augusztus 06., 10:05
Iohannis kifejtette, hogy a megbeszélésen három forgatókönyvet dolgoztak ki iskolakezdésre a járvány alakulása függvényében.
Az első a „zöld” forgatókönyv, ami azon települések iskoláiban lép hatályba, amelyekben a napokban legtöbb egy új fertőzöttet diagnosztizáltak. Ez a forgatókönyv a régi normalitáshoz való visszatérést jelenti, vagyis minden diák visszatérhet az iskolák padjai közé, illetve az óvodákba.
A második a „sárga” forgatókönyv, amit akkor alkalmaznak, ha az adott településen két hét alatt a napi új esetszám 1–3 között alakul. Ebben az esetben egyfajta hibrid oktatási rendszert alkalmaznak, vagyis az óvodások, az elemi iskolások, valamint a végzős (8. és 12. osztályos) diákok mennek iskolába; a tanintézet döntése értelmében a többiek egy része otthonról, online formában, másik része pedig az oktatási intézményben vesz részt az órákon.
A harmadik „vörös” forgatókönyv akkor lép érvénybe, ha a megelőző napokban a napi esetszám meghaladta a hármat, ebben az esetben bezárják az oktatási intézményeket, a tanítás pedig átkerül az online térbe.
Arról, hogy mely forgatókönyv lép hatályba, a megyei katasztrófavédelmi bizottság hoz döntést.
Fotó: Presidency.ro
Az államfő szerint mivel világjárvány van, különleges egészségügyi intézkedésekre lesz szükség a tanintézetekben is, ezeket az egészségügyi minisztérium fogja kidolgozni. Hangsúlyozta, minden esetben helyi szinten, a helyi adatok figyelembe vételével hozzák majd meg a döntést az iskolák működéséről.
Iohannis azt is elmondta, hogy ha szeptember 14-e környékén nagyon sok koronavírusos megbetegedés lesz az országban, elhalasztják a tanévkezdést.
A kormány törvényt dolgoz ki azon szülők helyzetének rendezésére, akik kénytelenek lesznek majd otthon ülni a gyerekekkel azokban az esetekben, amikor online zajlik a tanítás – jelentette ki még szerdai sajtóértekezletén Klaus Iohannis államelnök.
Mivel azonban nem teljes iskolalezárásról van szó, nem lehet olyan intézkedést hozni, amely mindenkire érvényes legyen, emiatt felkértem ma (szerda – szerk. megj.) a kabinet tagjait, hogy egy tárcaközi bizottságban sürgősen dolgozzanak ki egy forgatókönyvet, amely a gyerekek érdekeit is óvja, de a szülőket is támogatja. Meggyőződésem, hogy a legrövidebb időn belül lesz erre egy korrekt törvényes keretünk” – nyilatkozta az államelnök a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatóján az Agerpres beszámolója szerint.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
Emmanuel Macron szerint Franciaországban a szégyenérzet és düh uralkodik amiatt, hogy a középiskolákban hetekig tartó megmozdulásokat zavargások és fosztogatások kísérték országszerte.
2 hozzászólás