
Klaus Iohannis
Fotó: Presidency.ro
Harminc nappal meghosszabbítják a veszélyhelyzetet – írja az Agerpres hírügynökség Klaus Iohannis államelnök szerdai bejelentésére hivatkozva.
2020. július 15., 15:462020. július 15., 15:46
2020. július 15., 17:452020. július 15., 17:45
„Figyelembe véve a körülményeket, azt, hogy a betegek száma nem csökken, hanem tovább nő, világos, hogy harminc nappal meg fogjuk hosszabbítani a veszélyhelyzetet. (...) Csak azok a korlátozások maradnak hatályban, amelyek jelenleg is érvényben vannak. Nem vezetünk be más korlátozásokat, ugyanakkor sajnos nem lehet szó korlátozások feloldásáról” – fejtette ki az elnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában.
Hangsúlyozta, a járványhelyzet nem jó, szerdán is több mint 600 új esetet regisztráltak. Felszólította a lakosságot, hogy tartsa be az óvintézkedéseket, az emberek viseljék a védőmaszkot és tartsák be a fizikai távolságot, mert így lehet megállítani a járvány terjedését. Leszögezte,
„A kormány előkészítette, és a megfelelő pillanatban be fogja mutatni azokat a jogszabályokat és határozatokat, amelyekkel gyakorlatba ültethető a gazdaság fellendítésére kidolgozott és bemutatott program. Rendkívül fontos a gazdaság fellendítése eme periódus után” – fejtette ki Iohannis. Rámutatott ugyanakkor, hogy pénteken és szombaton részt fog venni az Európai Tanács ülésén, amelynek témája a gazdaság fellendítése.
„Nagyon fontos Románia számára, hogy minél nagyobb összeget kapjon a gazdaság fellendítése céljából, ezért fogok ott küzdeni az országot képviselő csapattal együtt” – tette hozzá az államfő.
Ezt megelőzően Klaus Iohannis megbeszélést folytatott a koronavírus-járvány kezeléséről Ludovic Orban miniszterelnökkel, Raluca Turcan miniszterelnök-helyettessel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel és Raed Arafattal, az országos katasztrófavédelem vezetőjével.
A francia nagyvárosok utcáin a pusztulás látványa fogadta vasárnap a járókelőket a megélhetési problémák elleni tiltakozásul előző nap szervezett országos megmozdulás során történt erőszakos cselekmények és fosztogatások után.
Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze szombat délután.
Százezrek vettek részt szombaton a francia nagyvárosokban a megélhetési problémák elleni tiltakozásul az egykori sárgamellényesek és a diákok által meghirdetett felvonulásokon.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
szóljon hozzá!