
Fotó: Facebook/Peter Pellegrini
Kiemelkedő választási részvétel mellett Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke nyerte a szlovák elnökválasztás második fordulóját, így június 15-től ő lesz Szlovákia új államfője – jelentette be a választás hivatalos végeredményét az állami választási bizottság vasárnapi pozsonyi sajtótájékoztatóján.
2024. április 07., 14:042024. április 07., 14:04
2024. április 07., 14:062024. április 07., 14:06
A hatodik közvetlen szlovák államfőválasztás szombati második fordulójának végleges eredményei szerint Peter Pellegrinire a választáson résztvevők 53,12 százaléka voksolt, ellenfele, Ivan Korcok pedig a leadott szavazatok 46,87 százalékát kapta meg. A részvételi arány 61,14 százalékos lett, ami a második legmagasabb a közvetlen szlovákiai államfőválasztások történetében. A választáson mintegy 4,3 millió választópolgár volt jogosult részt venni – írja az MTI.
Peter Pellegrinire 1,4 milliónyian voksoltak, míg Ivan Korcok 1 millió 243 ezer szavazatot kapott. Peter Pellegrini a nyolc szlovákiai megye közül hétben tudott győzni, Ivan Korcok a két legnagyobb városban, Pozsonyban és Kassán, illetve Pozsony megyében szerzett több voksot.
A választási részvétel Pozsony megyében volt a legmagasabb, meghaladta a 70 százalékot, a legalacsonyabb pedig Kassa megyében, ahol 52 százalékos volt.
Peter Pellegrini már a választások nem hivatalos eredményére reagálva megköszönte minden választónak a részvételt és pártja kormánykoalíciós partnereinek is a tőlük kapott támogatást. Kijelentette: a kormány bízhat abban, hogy az elnöki palotában nem lesz egy olyan „opportunista ellenzéki hatalmi központ”, mint amilyen az elmúlt tíz évben volt és amely „sokat ártott Szlovákia külföldi megítélésének.”
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője azt írta Facebook-oldalán a szlovákiai elnökválasztással kapcsolatban, hogy
Robert Fico szlovák kormányfő az elsők között gratulált egykori párttársának, Peter Pellegrininek a győzelemhez. „Ma Szlovákiában az emberek megmutatták, hogy fel tudják ismerni, milyen veszélyt jelent az országra nézve a liberális média, az aktivisták, a kormányon kívüli szervezetek és a progresszívek” – jelentette ki Robert Fico, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.
Ivan Korcok már a nem hivatalos végeredményekre reagálva elismerte vereségét és gratulált Pellegrininek a megválasztásához. Zuzana Caputová jelenlegi államfő már ugyancsak vasárnap hajnalban gratulált leendő utódjának.
Az 1975-ben Besztercebányán született Peter Pellegrini a helyi Bél Mátyás Egyetemen, illetve a kassai Műszaki Egyetem közgazdasági karán végzett. Először 2006-ban, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) listáján került be képviselőként a pozsonyi törvényhozásba. Később – Robert Fico kormányaiban – pénzügyi államtitkár, illetve oktatási miniszter, a 2016-os választásokat követően pedig miniszterelnök-helyettes volt. Peter Pellegrini 2018 és 2020 között – miután Robert Fico távozni kényszerült a miniszterelnöki székből – a kormányfői tisztséget is betöltötte. 2020-ban az Irányból kilépve saját pártot alapított Hang (Hlas) néven, pártja a tavaly őszi parlamenti választásokat követően lett a jelenlegi hárompárti kormánykoalíció része, amelynek parlamenti képviselői Pellegrinit a törvényhozás elnökének választották.
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Az Egyesült Államok nagyszabású hadműveletet indított Irán ellen – jelentette be szombaton Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon, egyúttal megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát.
Izrael megelőző csapást mért Iránra – jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
szóljon hozzá!