
Fotó: Bodnár Boglárka/MTI
Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak – jelentette ki Kapu Tibor kutatóűrhajós Magyarországra hazaérkezve.
2025. augusztus 18., 22:132025. augusztus 18., 22:13
Kapu Tibor az Axiom-4 misszió tagjaként június 25. és július 15. között járt a Nemzetközi Űrállomáson, ahol 25 tudományos kísérletet hajtott végre.
Magyarország két hét alatt éveket lépett előre olyan meghatározó területeken, mint az orvostudomány, az anyagtudomány, a sugárzásmérés, a biológia, a fizika, a meteorológia és az agrármérnökség – fogalmazott a kutatóűrhajós az MTI beszámolója szerint.
– jelentette ki Kapu Tibor. Hozzátette: már alig várják, hogy ezekről beszámolhassanak.
Mint mondta, „csillagos ötöst kaptunk”, a magyarok által összeállított tudományos portfólió sikeressége ugyanis meghaladta a NASA által végzett kísérletek átlagos sikerességi rátáját.
– mondta Kapu Tibor.
Arra is kitért, hogy a most kezdődő izgalmas korszak arról szól majd, hogy az ország számos pontján kiértékelik és továbbfejlesztik a kísérleteket, valamint előkészítik az űrkutatás magyarországi jövőjét.
Ahogyan egy nyíregyházi srác eljuthat a világűrbe, úgy egy kis ország is alkothat nagyot a világ legnagyobb kihívásokat rejtő tudományterületén – mutatott rá.
– összegzett.
A kutatóűrhajós elmondta, hogy az ő és sok más ember életében egy korszak lezárult, és egy új kezdődik. „Az előző korszak a megszámlálhatatlan szépsége mellett
– fogalmazott.
Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a felbocsátás után először meglátni a Földet káprázatos élmény volt:
A kutatóűrhajós a Magyar Honvédség repülőgépével érkezett Budapestre, ahol a gépből kiszállva magyar zászlót lengetett. Kapu Tibort a repülőtéren Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős kormánybiztos, Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkára, Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós és Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós mellett családja, barátai is köszöntötték.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
1 hozzászólás