
Archív
Fotó: Veres Nándor
Három urnát helyeznek el minden szavazóhelyiségben a május 26-ai európai parlamenti választáson, illetve népszavazáson – tájékoztat a Központi Választási Iroda (BEC).
2019. május 15., 10:122019. május 15., 10:12
A választópolgárokat a szavazókörzeti elnökök igazítják majd el a jól látható feliratozással is ellátott urnákhoz. A BEC ugyanakkor leszögezi, hogy
– számol be az Agerpres.
Mozgóurnából egyet-egyet kap mindegyik szavazókörzet, ebben kell majd elhelyezni mind az EP-választás szavazólapját, mind a referendum két szavazócéduláját, amelyeket aztán az urnák felnyitásakor választanak szét.
Ugyanezen személyeknek viszont az EP-választáson joguk van szavazni.
Azok a választópolgárok, akik lakhelyüktől eltérő településen tartózkodnak a választások napján, pótlistára iratkozhatnak fel az illető település valamely szavazókörzetében.
A szavazólapokat tilos kivinni a szavazóhelyiségből.
Amennyiben a választópolgár egészségi állapota indokolja, mozgóurnát igényelhet a 2007/33-as törvény 47-es cikkelyének első bekezdése alapján.
A kérvényhez csatolni kell a választópolgár egészségi állapotát igazoló dokumentumokat. A mozgóurnát egy legalább két személyből álló választóbizottsági küldöttség viszi ki az azt igénylőhöz.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
szóljon hozzá!