
George Simion és Dan Tanasă. Archív
Fotó: Facebook/Alianța pentru Unirea Românilor - AUR
A szomszédos országoktól eltérően Romániában modellértékű a nemzeti kisebbségek jogainak védelme – jelentette ki a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vasárnapi tisztújító kongresszusa után a sajtónak George Simion.
2022. március 27., 20:542022. március 27., 20:54
2022. március 27., 20:552022. március 27., 20:55
A frissen megválasztott pártelnök a testvéreinek nevezte a Romániában élő, magyarokat, romákat, lipovánokat, törököket, tatárokat, bolgárokat és szerbeket.
„Örülünk, hogy önök Románia hűséges polgárai, örülünk, hogy mostantól együtt támasztjuk fel saját hamvaiból Romániát, és számítunk önökre (...) A nemzetek egyesült Európájában akarunk élni, amelyben minden nemzet megtalálja a helyét” -– idézi az Agerpres hírügynökség George Simiont.
A pártelnök kifejtette azt is, hogy az állam hadat üzent a hazai vállalkozóknak. Egy vendéglátós ismerősét hozta fel példaként, akinek az éttermeit a „diktatórikus állam hatalmával visszaélve bezáratta”. Szerinte sok hasonló sorsú vállalkozó van még az országban, és az AUR-nak kell kormányra kerülnie, hogy ez megváltozzon. Emellett egy olyan AUR-os államfőre van szüksége Romániának, „aki a választókkal is fotózkodik, nem csak a feleségével egy golfpartin vagy sízéskor” – tette hozzá.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
szóljon hozzá!