
Fotó: Kozán István
A Kárpát-medence legnagyobb politikai-ifjúsági rendezvénye, a jobbközép beállítottságú fiatalok legfontosabb fesztiválja a hat nap múlva kezdődő tusványosi tábor, vagyis a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök idén is részt vesz – mondták a Fidelitas vezetői szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon.
2012. július 18., 17:152012. július 18., 17:15
2012. július 18., 17:152012. július 18., 17:15
A Tusnádfürdőn megrendezendő szabadegyetem – amelynek szervező partnere a Fidelitas is – mára szinte már intézményes formájává vált a magyar-magyar párbeszédnek és a magyar–román kapcsolattartásnak – hangsúlyozta Ágh Péter, a Fidesz ifjúsági társszervezetének országos elnöke, parlamenti képviselő, aki kérdésre válaszolva elmondta, hogy az idei rendezvényen várhatóan az elmúlt napok romániai belpolitikai eseményei is szóba kerülnek majd.
Megjegyezte, hogy a Fidelitast régi kapcsolat fűzi az egyik szervezőhöz, a Magyar Ifjúsági Tanácshoz, amellyel közösen dolgoznak az erdélyi magyar fiatalok támogatásáért.
A tájékoztatón Vincze Ágnes, a Fidelitas országos alelnöke elmondta, több ezer résztvevőt várnak Tusnádfürdőre, ahol a fórumok témája lesz egyebek mellett a nemzetpolitika, a környezetvédelem, a kisebbségi jogok, az ifjúság- és az oktatáspolitika, a sajtószabadság és a sport. A koncertek között említette például az Omega, a Quimby és Balázs Fecó fellépését.
Hat ember életét vesztette, és tizenöten megsérültek szombat délután, amikor egy fegyveres férfi válogatás nélkül lövöldözni kezdett Krakkó főterén – közölték a lengyel hatóságok.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
szóljon hozzá!