Hirdetés
Hirdetés

Felső-háromszéki csapat jeleskedett Kolozsváron

Lemhényi gyerekek aratták le a babérokat •  Fotó: Bem József Gimnázium Facebook-oldala

Lemhényi gyerekek aratták le a babérokat

Fotó: Bem József Gimnázium Facebook-oldala

Lemhényi csapat győzedelmeskedett a kincses városban megrendezett, VIII. Jancsó Benedek történelmi emlékverseny döntőjén – tájékoztatott a Jancsó Alapítvány. A Bem József Gimnázium diákjai nagyszalontai és gyimesközéploki társaikat megelőzve nyerték el az első helyet.

Székelyhon

2024. március 23., 21:022024. március 23., 21:02

A nyolcadjára megszervezett megmérettetés célja a magyar történelem nevezetes eseményeinek és meghatározó személyeinek bemutatása, ennek megfelelően az idei téma III. Béla, II. András és IV. Béla királyok uralkodása volt.

Idézet
Az első forduló feladatainak megoldására többféle módszer kínálkozott, melyet a diákok ötletesen dolgoztak fel. A szóbeli döntő első részében kiadott feladatokat kellett megoldaniuk a háromfős csapatoknak, a második részében egy-egy általuk választott történelmi szerepjáték bemutatására került sor

– számolt be közleményében az idei élményekről a Jancsó Alapítvány.

Hirdetés

Az emlékverseny az erdélyi magyar nyelvű általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjainak került meghirdetésre kétfordulósként, ahol a 10 legjobb eredményt elérő csapat került a szóbeli döntőbe. Közülük első helyen végzett a lemhényi Bem József Gimnázium csapata, második helyezettek a nagyszalontai Arany János Gimnázium tanulói, harmadikok a gyimesközéploki Majláth Gusztán Károly Általános Iskola diákjai. A versenyzők teljesítményét oklevéllel és könyvajándékokkal ismerte el a verseny zsűrije és a szervezők.

A közleményben ismertetik ugyanakkor, hogy a magyarországi székhelyű Jancsó Alapítvány a 2016–2017-es tanévtől kezdődően rendezi meg a háromszéki Gelence településen született nagynyújtódi dr. Jancsó Benedek tudós polihisztor nevét viselő történelmi emlékversenyét, melyet az utóbbi években a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel együttműködésben valósított meg. A versenyt a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkársága támogatja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Több százmillió eurós a kár Franciaországban az erőszakos összecsapások után

A francia nagyvárosok utcáin a pusztulás látványa fogadta vasárnap a járókelőket a megélhetési problémák elleni tiltakozásul előző nap szervezett országos megmozdulás során történt erőszakos cselekmények és fosztogatások után.

Több százmillió eurós a kár Franciaországban az erőszakos összecsapások után
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Milánóban, csatatérré változott a dóm előtti tér

Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze szombat délután.

Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Milánóban, csatatérré változott a dóm előtti tér
2026. október 18., vasárnap

Összecsapások kísérték a francia nagyvárosokban a megélhetési problémák elleni tüntetéseket

Százezrek vettek részt szombaton a francia nagyvárosokban a megélhetési problémák elleni tiltakozásul az egykori sárgamellényesek és a diákok által meghirdetett felvonulásokon.

Összecsapások kísérték a francia nagyvárosokban a megélhetési problémák elleni tüntetéseket
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna újrakezdi az orosz finomítók elleni támadásokat

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Zelenszkij: Ukrajna újrakezdi az orosz finomítók elleni támadásokat
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe

Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe
2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
Hirdetés