
Képünk illusztráció
Fotó: Rab Zoltán
Márciusban és áprilisban folytatják a szociális támogatások kiosztását, így április közepén újabb 250 lejes részlettel töltik fel a szociális utalványkártyákat, illetve március végétől újabb 25 kg-os élelmiszercsomagokat osztanak ki – jelentette be pénteken Hegedüs Csilla államtitkár.
2023. március 24., 20:372023. március 24., 20:37
Április 10-13 között utalják a szociális utalványkártya újabb részletét, melyből melegételt és élelmiszert lehet vásárolni. A támogatással körülbelül 2,4 millió állampolgárt segítenek – olvasható az RMDSZ pénteki tájékoztatójában.
„Az élelmiszerárak növekedése és az infláció jelentősen megviselte a családokat, nyugdíjasokat. Éppen ezért kormányzati munkánk egyik legfontosabb törekvése, hogy támogassuk a rászoruló családokat, nyugdíjasokat, hátrányos helyzetű állampolgárokat” – idézi a dokumentum Hegedüs Csilla RMDSZ-es államtitkárt.
A kártyára jogosultak az 1700 lejjel egyenlő vagy kisebb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok, illetve súlyos és közepesen súlyos fogyatékossággal élő személyek, azok a legalább két gyerekes családok vagy egyszülős családok, ahol az egy főre eső nettó jövedelem 675 lej vagy annál kevesebb, illetve a szociális segélyben részesülő személyek és családok, valamint a hajléktalan személyek.
A csomagban található 12 alapélelmiszer összértéke 320 lej és a következőket tartalmazza: fehér búzaliszt (5 darab 1 kg-os zacskó); kukoricadara (4 darab 1 kg-os zacskó); lisztes tészta (2 darab 400 g-os zacskó); olaj (4 darab 1 literes üveg); kristálycukor (2 darab 1 kg-os zacskó); rizs (4 darab 1 kg-os zacskó); marhahúskonzerv (5 darab 300 g-os konzerv); sertéskonzerv (3 darab 300 g-os konzerv); sertésmájpástétom konzerv (5 darab 200 g-os konzerv); gyümölcsbefőtt (2 darab 720 ml-es üveg); gyümölcslekvár (1 darab 360 g-os üveg); cukorbetegeknek szánt gyümölcslekvár (1 darab 360 g-os üveg).
Az élelmiszercsomagokat a családtámogatásban részesülő családok, a minimumjövedelemre jogosult igazolással rendelkező személyek és családok, illetve az átmenetileg kritikus, kiszolgáltatott élethelyzetben lévők (katasztrófák áldozatai), magatehetetlen vagy gondozásra szoruló személyek, valamint az informális lakótelepeken élők részesülnek.
További részletek a szociális támogatásokról megtalálhatóak a minisztérium honlapján.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
szóljon hozzá!