Hirdetés
Hirdetés

Elérte a 200 ezret a brassói reptér utasforgalma

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

A brassói nemzetközi repülőtér utasforgalma pénteken elérte a 200 ezret, ami alkalmat adott a létesítmény vezetőinek a mérlegkészítésre.

Székelyhon

2024. augusztus 30., 19:042024. augusztus 30., 19:04

A sajtóeseményen Adrian Veştea fejlesztési miniszter, a repülőteret működtető Brassó megyei tanács megválasztott elnöke elmondta, hogy

a következő időszak prioritása a beszállókapuk számának bővítése és új légitársaságok bevonzása lesz, hogy növelni lehessen a célállomások számát

– számolt be az Agerpres.

Hirdetés

A politikus kifejtette, hogy a szkeptikusok korábbi jóslataira rácáfolva a brassói légikikötő mára már a hazai repülőterek rangsorának középmezőnyébe került. A létesítmény szerinte egy fontos mérföldkőhöz érkezett a 200 ezres utasforgalom elérésével. Meggyőződését fejezte ki, hogy a következő hónapokban a fejlődés folytatódni fog, és

a legjobb öt-hat hazai repülőtér egyike lesz a brassói.

A repülőtér igazgatója, Mircea Albu az utasforgalom bővítését nevezte a legfontosabb célkitűzésnek. Arra hivatkozott, hogy

a szakemberek szerint a 700 ezres küszöb átlépésével gazdaságos egy légikikötő működtetése.

Ez a küszöb szerinte a következő négy évben elérhető, de ehhez további fejlesztésekre és finanszírozási forrásokra lesz szükség.

A brassói repülőtér egyik bevételi forrása a területén található kereskedelmi helyiségek bérbeadása lehetne, de a legnagyobbak – például

a 200 négyzetméteres étterem – iránt nincs érdeklődés a helyi vállalkozók körében.

Ezt a helyiséget négyzetméterenként 33 eurós áron adná bérbe a létesítmény vezetősége – részletezte az igazgató. „Az egyik megoldás az lenne, ha egy olyan céget hoznánk Brassóba, amelyik más repülőtereken is végez vendéglátóipari tevékenységet” – tette hozzá.

Mircea Albu elmondta azt is, hogy egy korábbi online felmérésük szerint az utasok igényelték egy dohányzóhelyiség kialakítását is a repülőtéren. „A kívánságukat teljesítettük. A dohányosok szenvednek, ha egy járat két-három órát késik” – nyilatkozta az igazgató.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok

A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is

Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is
2026. november 03., kedd

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt
2026. október 29., csütörtök

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma

Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén

Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén
2026. október 28., szerda

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt
2026. október 28., szerda

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak

Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek

Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek
2026. október 26., hétfő

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek
2026. október 26., hétfő

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét

Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét
Hirdetés