
Fotó: Pinti Attila
A fejlesztési szaktárca véglegesítette a megyei tanácsok által benyújtott, turisztikai bicikliút-hálózatokra beérkezett pályázatok elbírálását, és a pályázók által elért pontszámokat közzétette a minisztérium honlapján – jelentette be Cseke Attila fejlesztési szaktárcavezető.
2022. december 29., 15:462022. december 29., 15:46
Az RMDSZ által vezetett fejlesztési minisztérium több települést összekötő, legalább három megyét átszelő bicikliút-hálózatok megépítésére biztosít finanszírozást a helyreállítási alapból. Ezek
– mutatott rá Cseke Attila az RMDSZ csütörtöki tájékoztatója szerint.
A szaktárca költségkerete 197,5 millió euró ebből 2394 kilométer bicikliút épülhet, emellett pedig gátakon, töltéseken is épülnek kerékpárutak. Így összesen
– mondta el Cseke Attila, hozzátéve, hogy a környezetvédelmi minisztérium által benyújtott hét pályázat elbírálására is, amelyek a gátak és töltések tetején épített bicikliutak létrehozását teszik lehetővé, hamarosan sor kerül.
A legtöbb pontszámot nyert pályázat alapján Maros megyében, Beszterce-Naszód megyében és Suceava megyében épülhet bicikliút-hálózat, a harmadik pályázat értelmében pedig Temes, Arad és Hunyad megyékben építene kerékpárutat a minisztérium.
Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze szombat délután.
Százezrek vettek részt szombaton a francia nagyvárosokban a megélhetési problémák elleni tiltakozásul az egykori sárgamellényesek és a diákok által meghirdetett felvonulásokon.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
1 hozzászólás