
2025-ben egy időpontra esik a nyugati és keleti kereszténység húsvétja. Sikerül rendszert csinálni belőle? Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A katolikus egyház és a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus „fontolgatja”, hogy 2025-ben közös időpontban állapodjanak meg húsvét megünneplésére – jelentette ki csütörtök este az Agerpresnek Wilhelm Dancă.
2023. április 21., 10:402023. április 21., 10:40
A Bukaresti Egyetem római katolikus teológia karának dékánja szerint azért lenne alkalmas a naptári reform bevezetésére a 2025-ös év, mert akkor lesz az első nikaiai zsinat 1700-ik évfordulója, ráadásul
„Egy lehetséges közös időpontról a jubileumi évben egyeztetnek majd a felek” – nyilatkozta az egyetemi professzor, a Román Akadémia levelező tagja.
Wilhelm Dancă elmondta, hogy a nyugati és az ortodox keresztények közös húsvétszámításának gondolata megosztja a híveket, egy részük szkeptikusan viszonyul a naptári reformhoz. „Az ortodox egyház jelenleg más tekintetben is megosztott, nemcsak a naptár tekintetében” – jegyezte meg. Emlékeztetett arra is, hogy
Mindazonáltal a teológus szerint a katolikus egyház „optimista várakozással” tekint a 2025-es évre, amikor meg lehetne tenni az első lépést a megállapodás irányába.
– jelentette ki a dékán.
Wilhelm Dancă csütörtök este a „Keresztény húsvét és zsidó húsvét – hasonlóságok és különbségek” címmel tartott előadást a bukaresti Dalles kulturális központban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
2 hozzászólás