
Illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) tanácsának döntése alapján július 1-jétől 8 százalékkal nőhet az elektromos energia ára a háztartási fogyasztók számára – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek az intézmény képviselői.
2017. július 01., 18:042017. július 01., 18:04
Július elsejétől a háztartási fogyasztók által fizetett végső árnak két összetevője van: az ANRE által megállapított ár, amely a végső ár 10 százalékát teszi ki, és a szabadpiaci ár, amelynek a végső árban 90 százalékos részaránya van.
Az ANRE június 23-án kiadott közleménye szerint július 1-jétől a szabályozott ár 5,16 százalékkal csökken, a szabadpiaci ár pedig 8,53 százalékkal nő.
Az elektromos energia árát félévenként számolják újra. Január folyamán az energia ára kétszeresére nőtt a börzén.
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve „migrációval kapcsolatos” problémák megoldását célzó programokra fordítják majd.
Robbanószerek után kutat a rendőrség és a hadsereg a nyugat-angliai Fairford támaszpont közvetlen közelében. A támaszpont környékét kiürítették, a katonai létesítmény melletti Whelford község lakosságát a helyi szabadidőközpontban helyezték el.
Természeti katasztrófahelyzetet hirdettek ki Bangkokban a heves esőzések okozta áradások miatt.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
szóljon hozzá!