Csíksomlyón nyitják meg az irgalmasság évét

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Főegyházmegyénkben Csíksomlyón nyitják meg az irgalmasság kapuját vasárnap, miután december 8-án, a II. Vatikáni Zsinat befejezésének 50. évfordulóján Ferenc pápa – a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával – elindította az irgalmasság rendkívüli szent évét.

Szabó Kamilla-Mária

2015. december 09., 23:142015. december 09., 23:14

Az öröm vasárnapján a déli fél egykor kezdődő ünnepi liturgiában Jakubinyi György érsek nyitja meg főegyházmegyénkben a szent évet, illetve a csíksomlyói kegytemplom jobb oldali ajtaját mint az irgalmasság kapuját. Az ünnepi szentmise a kegytemplom előtti téren kezdődik a kapu megnyitásával, ezért kérik a kegyhelyre érkező zarándokokat, hogy a templom előtti téren gyülekezzenek. A jövő év november 20-án, Krisztus király ünnepén záruló jubileumi év mottója: „Irgalmasok, mint az Atya”.

Az ünneppel kapcsolatban Urbán Erik ferences szerzetest, a kegytemplom igazgatóját kérdeztük, aki elmondta, Ferenc pápa az idei nagyböjtben jelentette be, hogy rendkívüli szent évet nyit, az irgalmasság évét. Rámutatott, a Szentatya megnyilatkozásaiból is látható, szükségét érzi, hogy az emberek újra felismerjék az Isten irgalmasságát. Emellett a püspöki jelmondata, amelyet pápai jelmondatának is megtartott erre vonatkozik: „Irgalmazván kiválasztatott”. Hozzátette, újdonság, hogy a pápa kérésére a részegyházmegyékben is megnyitják az irgalmasság évét, illetve kapuját, hiszen szent kaput mindeddig csak Rómában nyitottak, amelynek kifalazása és megnyitása jelentős egyházi esemény.

Jakubinyi György érsek döntött úgy, hogy egyházmegyénkben Csíksomlyón nyitják meg az irgalmasság kapuját. Urbán Erik elmondása szerint, az érsek úgy érvelt, hogy az egyházmegyének egyik legismertebb és leglátogatottabb temploma a csíksomlyói kegytemplom, ezért esett erre a választása. Érdeklődésünkre a ferences szerzetes kifejtette, a kapu szimbolikus, a hangsúly ebben az esetben is a lelkületen van, azaz hogy az emberek magukévá tegyék a szent év lelkületét. „Attól még nem leszünk többek, hogy átmegyünk a kapun, de segít ráhangolódni az üzenetre. Úgy fogalmaznám meg, hogy a szabadság fogalmát is ismerjük, de az embereknek szüksége van annak ábrázolására, a szabadság szobor megmintázására. Vagy karácsonykor a Betlehemek felállítására.”

A templomigazgató arra kért mindenkit, amikor átlépnek a szent kapun, tegyék magukévá az irgalmas szamaritánus vagy a tékozló fiú édesapjának lelkületét, és legyenek irgalmasak, mint az Atya, ahogyan a mottó is mondja.

Az irgalmasság évének további eseményeivel kapcsolatban ismertette, a betervezett búcsúk mellett advent péntekjein a szent év alkalmából rendkívüli gyóntatási idő lesz a kegyhelyen: minden pénteken délután két órától este hatig várják mindazokat, akik az ünnep előtt szentgyónásukat el akarják végezni. Várják továbbá a zarándokokat, akár egyházközösségek vagy esperesi kerületek tagjairól legyen szó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés