Cseke a vizitdíj mellett és ellen?

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Cseke Attila egészségügyi miniszter elismerte, hogy nem értett egyet a vizitdíj bevezetésével az egészségügyi rendszerbe. Sőt, tavaly Bihar megyei szenátorként 11 500 aláírást gyűjtött ez ellen, azonban nem tudta, hogy elődje a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előtt vállalta fel ennek bevezetését.

Szőcs Lóránt

2010. szeptember 12., 17:502010. szeptember 12., 17:50

2010. szeptember 24., 14:552010. szeptember 24., 14:55

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Csekét szombaton egy újságíró kérdezte meg, miért fogadta el egészségügyi miniszterként a vizitdíjat, mikor tavaly, szenátorként nyilvánosan is felszólalt ez ellen, mi több, 11 500 aláírást gyűjtött össze, hogy megakadályozza bevezetését – tájékoztat a Mediafax.

„Ön mit tett volna?” – tette fel a költői kérdést Cseke, aki elismerte: „furcsa érzések kerülgették”. „Elvállalod, hogy segíted Bihar megyét, a 11 500 aláírót is, vagy azt mondod »nem akarok részt venni ebben«, és akkor ez az onkológiai központ nem nyerheti el a minisztérium támogatását.”

Cseke kifejtette, miután mérlegelte az előnyöket és hátrányokat, úgy döntött, inkább miniszter marad, ugyanakkor a vizitdíjnak nem lesz annyira negatív hatása, hiszen a rendszer fejlett országokban, például Németországban és Franciaországban is működik.

Elmagyarázta, a vizitdíj legfontosabb szerepe nem az, hogy pénzt vonzanak a rendszerbe, hanem „szabályozni az orvosi szolgáltatások mértékét”. „Ma nagyon sok beteg akkor is a kórházhoz fordul, ha elegendő lenne családorvosához mennie. Ugyanakkor így az anyagi háttér helyben marad, nem kerül a központi költségvetésbe, haszonélvezői pont a fizető betegek lesznek” – magyarázta a miniszter.

Tavaly augusztusban a Bihar megyei RMDSZ néhány hét alatt 11 500 aláírást gyűjtött össze az egészségügyi vizitdíj ellen és a biztosított–biztosító viszony tisztázása érdekében.

„Derzsi Ákos képviselő és Cseke Attila szenátor elviszik az aláírásokat Bukarestbe, leteszik a parlamentben, az Országos Egészségügyi Biztosítópénztárnál és az egészségügyi minisztériumban. Azok, akik döntő pozícióban vannak, gondolkodhatnak a kérésünkön” – nyilatkozta akkor Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.

Kifejtette, Magyarországon egy hasonló kezdeményezés népszavazás megszervezéséhez vezetett, és a polgárok a vizitdíj ellen szavaztak. Cseke Attila szenátor akkor kifejtette, Romániában a vizitdíj körül „teljes a köd”, Ion Bazac miniszter és a tervezet kidolgozói igen kevés információval szolgáltak.

Cseke Attila egészségügyi miniszter szerdán jelentette be, hogy 2011 januárjától bevezetik a vizitdíjat. A minisztérium által kidolgozott, a kórházak ésszerűsítésének 2011/2012-es országos stratégiája előírja, hogy már az első negyedévben bevezetik a jelképes vizitdíjat, amelyet az orvosi szolgáltatók gyűjtenek be. A kormány a Nemzetközi Valutaalap és az EB előtt vállalta fel az orvosi vizitdíj bevezetését, és azt is, hogy a díj kifizetése alól mentesülők aránya nem haladja meg a 40 százalékot. A minisztériumi tervezet szerint az egyéni hozzájárulás nem haladja meg az évi 600 lejt, az efölötti összegért a betegeknek nem kell fizetniük. A családorvosi vizsgálatért 5 lejt, a munkaidőn kívüli otthoni ellátásért 15 lejt kell a betegeknek fizetniük, a szakorvosi járóbeteg gondozásért 10 lejt, ha munkaidőn kívül kerül erre sor, 20 lejt. A mentők szolgáltatásaiért, ha otthoni vizsgálatot is jelent ez, 20 lejt kell majd fizetni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés