Csak átszervezés után lehet bővíteni az egészségügyi személyzetet

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Emil Boc miniszterelnök kedden bejelentette, hogy egyelőre az egészségügyben csak hét megüresedett állás után lehet egyet betölteni. Kifejtette, az egészségügyi miniszter – posztok felszabadítására vonatkozó – kérésére elrendelte, az átszervezés után vegyék számba az összes betöltetlen állást.

Szőcs Lóránt

2010. augusztus 24., 16:052010. augusztus 24., 16:05

2010. augusztus 24., 16:522010. augusztus 24., 16:52

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

„Jelen pillanatban a törvényes eljárás szerint lehetséges, hogy hét megüresedett állás után egyet betöltsenek. Kértem, az egész rendszerben végezzék el a felmérést, nézzék meg, a hét után egy alkalmazás esetén még hány betöltetlen állás marad, és ott vegyenek fel új alkalmazottat, ahol valóban emberhiánnyal küszködnek. Majd szeptember elseje után, az átszervezést követően nézzük meg, hány embert alkalmazhatunk. Nem lehet egy időben átszervezést végezni és új embereket is felvenni” – idézi a kormányfőt a Mediafax.

Hétfőn heves vita zajlott a kormánykoalíció ülésén. Az egészségügyi miniszter, Cseke Attila ugyanis állások ezreinek felszabadítását kérte. Ezt akkor a miniszterelnök kategorikusan elutasította a pénzügyminiszterrel egyetemben.

Az egészségügyi tárcafő az állások felszabadítására vonatkozó javaslatait az augusztus 16-án, a giuleşti-i szülészeten bekövetkezett tűzeset után tette, amely következtében öt újszülött halt meg, és hat súlyosan megsebesült.

A Bukaresti Kórházak Igazgatóságának (ASSMB) főigazgatója elmondta, hogy az intenzív osztályon – a személyzetre vonatkozó szabályzat szerint – hét nővérnek és két orvosnak kell lennie, a giuleşti-i szülészeten pedig egyetlen nővér volt az előírt négy helyett.

Marius Savu azt nyilatkozta, hogy az egészségügyi rendszer egyik problémája a személyzet hiánya, ezt pedig a giuleşti-i szülészeten is érezték. Kiemelte, hogy csak akkor tudnak új alkalmazottakat felvenni, ha a hatóságok felszabadítják a befagyasztott állásokat. Az egészségügyben 2009. január elsején fagyasztották be az állásokat, azóta az alkalmazottak száma folyamatosan csökken, többen kiléptek a rendszerből.

Ugyanazon az ülésen Cseke Attila az orvosok fizetésének megemelését is kérte az új bérezési törvény révén, de ezt a problémát nem vetették fel olyan radikálisan, mint a befagyasztott állások felszabadítását – emelik ki az ülésen részt vevő hivatalos források.

Emil Boc miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy szeptemberben felmérik az egészségügyi rendszerben levő felszabadítható állások helyzetét és ezek számát, hozzátéve, hogy hasonló felbecsülést végeznek az igazságszolgáltatás, a közigazgatás és a felsőoktatás területén levő állások terén is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

A keselyűk hatalmas szolgálatot tesznek az embernek

Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.

A keselyűk hatalmas szolgálatot tesznek az embernek
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették

Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették
2026. február 06., péntek

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét

A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét
2026. február 06., péntek

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában

A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
2026. február 06., péntek

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt

Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt
2026. február 06., péntek

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat

Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval

Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval
2026. február 06., péntek

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott

Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott
2026. február 06., péntek

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást

Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást
Hirdetés