
A Petíciós Bizottságot Vincze Lóránt kezdeményezésére májusban látták vendégül Kovászna megye tanácsának gyűléstermében
Fotó: Vincze Lóránt/Facebook
Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága (PETI) elfogadta november 29-én azokat az ajánlásokat, amelyeket a medvével kapcsolatos májusi erdélyi tényfeltáró látogatása során szerzett tapasztalatai és információi alapján jónak látott.
2023. november 30., 20:002023. november 30., 20:00
Kovászna, Hargita, Maros és Brassó megye tanácselnökei még 2019-ben fordultak petícióval a bizottsághoz az ember-medve közötti együttélés problémáival, ennek köszönhető, hogy ez év májusában
A bizottság most úgy látja, hogy „Romániának olyan törvényeket kell alkotnia, amelyek által a barnamedve védelme és a lakosság érdekei összeegyeztethetők, hiszen a medvetámadások emberi áldozatokat követeltek és súlyos hatással voltak a gazdák számára” – tette közzé közösségi oldalán Vincze Lóránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselő szerdán.
Az ülésen bemutatott jelentés rámutat, hogy
A jelenleg fennálló helyzetet a jelentés szerint sürgősen kezelni kell, ezért az ajánlások arról szólnak, hogy az Európai Bizottság vizsgálja felül a medve szigorúan védett státusát azokban a régiókban – így Romániában is –, ahol túlszaporodtak, továbbá
Az ajánlások javasolják ezen felül a károkról szóló uniós szintű információgyűjtést a szükséges intézkedések meghozatalának kiindulópontjaként. Vincze Lóránt javaslatára a PETI azt is kéri, hogy
Vincze azon az ülésen, amelyen ezeket az ajánlásokat elfogadta a PETI-bizottság, azt tapasztalta, „a képviselők többsége a mi oldalunkon volt.”
Fotó: Pál Árpád
Az ajánlások további útjára, jövőjére és a gyakorlatba ültetés időpontjára is rákérdeztünk Vincze Lórántnál. Mint jelezte „a Petíciós Bizottságban a szerdai szavazással lezárultak a romániai tényfeltáró úttal kapcsolatos vizsgálatok. Az ajánlásokat a PETI megküldi az illetékes helyi, regionális és nemzeti hatóságok, illetve az Európai Bizottság számára.
A tényfeltáró út alapját képező petíciók továbbra is nyitva maradnak, és ahogy a jelentés fogalmaz, »a fejlemények függvényében egy későbbi időpontban döntéseket hoznak e petíciókkal kapcsolatos további lépésekről«.”
Az RMDSZ-es politikus szerint az a Petíciós Bizottság keretében annyit jelent majd, hogy pár hónap múlva, ha a képviselők úgy döntenek, ismét napirendre tűzik a petíciókat vagy azok egy részét, és megnézik, történt-e előrelépés az ajánlások alapján Romániában.
Az ilyen folyamat pedig a címzett feleket cselekvésre készteti. Ebben az esetben nemcsak a nemzeti hatóságok, hanem a Bizottság döntéseit is várjuk” – fejtette ki az EP-képviselő.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
5 hozzászólás