
Csák János kulturális és innovációs miniszter a gong megütésével megnyitja a Duna-napot a torockói Duna-ház előtt
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Ha ápoljuk kultúránkat, megőrizzük identitásunkat, cselekvőképesek leszünk – mondta Csák János, Magyarország kulturális és innovációs minisztere a Duna-nap megnyitóján szombaton Torockón.
2023. június 03., 14:502023. június 03., 14:50
2023. június 03., 16:352023. június 03., 16:35
A miniszter felidézte: idén három kétszáz évvel ezelőtti eseményt ünnepel az ország: 1823-ban véglegesítette Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát, született Petőfi Sándor és Madách Imre. Ez a magyar kultúra gyökérzete, ami olyan sűrűn szövött, hogy amikor összetartozásról beszélünk, akkor az nem vágyálom, nem múltba révedés, hanem ennek „a szövetnek az ápolása” – mondta a miniszter, aki szerint ezért fontos, amit a Duna Médiaszolgáltató Torockón és minden nap 24 órában végez.
– fogalmazott.
Csák János úgy folytatta: meg kell őriznünk az anyanyelvünket, nemcsak a beszélt anyanyelvet, hanem a táncos, az énekelt anyanyelvet is. Azt a páratlan magyar kulturális kincset, ami a kezünkben van – tette hozzá. A kultúra adja az identitásunkat, kultúra nélkül olyanok vagyunk, mint a porszemek, elfúj bennünket a szél. Ha ápoljuk a kultúránkat, megőrizzük az identitásunkat, akkor leszünk cselekvőképesek – mutatott rá. Kifejtette: gazdaságilag erős, kulturálisan magabiztos családokra van szükség a Kárpát-medencében. Mi magyarok vagyunk, nem várhatunk a csodára, nekünk magunknak kell megtennünk a magunkét – fogalmazott.
Csák János kulturális és innovációs miniszter
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Csák János kultúránk másik lábaként a magyar sors tanulságait jelölte meg.
– mondta. Ez az identitásunk alapja, ebből nem engedhetünk, sem a zsidó-keresztény hagyományokból, sem abból, hogy az őseinktől tanuljunk – közölte.
Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy a nemzeti összetartozás napjához közeledve immár kilencedik alkalommal rendezik meg Torockón a magyar közmédia szervezésében a Duna-napot és tárják szélesre a Duna Ház kapuját.
Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Rámutatott: idén a 200 éve született Petőfi Sándor áll a Duna-nap középpontjában, az ő szellemét idézik meg a kiállítások, a koncertek, az irodalmi beszélgetések. A közmédia legfontosabb feladatai közé tartozik őrizni a külhoni magyarság szellemi örökségét, bemutatni történelmi, kulturális értékeit és megismertetni azt a Kárpát-medencében és a világ más szegleteiben élő nemzettársainkkal – hangsúlyozta a vezérigazgató, aki rámutatott:
Kiemelte: a Duna-nap célja, hogy a nemzeti összetartozás napjához közeledve a magyarlakta vidékekről érkező művészek előadásaival, koncertjeivel, kicsiknek és nagyoknak szóló programjaival erősítse a nemzeti összetartozás érzését. A Duna-nap idén először már nem egy nap, hanem három, ahol nemcsak az erdélyi és az anyaországi, hanem a külhonban élő összmagyarság találkozik. Így idén először képviselteti magát a Felvidék, a Délvidék, az Őrvidék, vagy épp Kárpátalja: itt vannak az ősi mesterségek tudói, a hagyományok őrzői, énekesek, muzsikusok szerte a Kárpát-medencéből – sorolta.
– fogalmazott Altorjai Anita, aki hangsúlyozta: ennek Torockón mindannyian részesei lehetnek.
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatója a Petőfi-busznál mondott megnyitó beszédében úgy vélte, hogy négy fogalom keveredik a mai közbeszédben: szülőföld, ország, állam és haza, és a nemzeti összetartozás napja környékén érdemes rendet tenni a fogalmak között.
– jelentette ki a székelyföldi születésű politikus.
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Saját példájával élve elmondta: Székelyföld a szülőföldje, Erdély az otthona, Magyarország a hazája. Hozzátette: az elszakított nemzetrészekhez tartozóknak az elmúlt évtizedekben nehéz volt megértetniük az anyaországiakkal, milyen volt szeretni azt a hazát, amelynek nem voltál polgára, amely lemondott rólad, de évtizedek nemzetpolitikai építkezésének köszönhetően ma már nagyon jó érzés otthonról hazamenni.
„A nemzeti összetartozás nem az épp aktuális országhatárok, hanem a mélyről jövő, zsigeri hazaszeretet függvénye” – mondta Demeter Szilárd, hozzátéve, hogy ezt tanította Petőfi Sándor és a Himnusz írója, Kölcsey Ferenc is.
Meghalt három amerikai katona az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított műveletében – közölte vasárnap az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM).
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Az Egyesült Államok nagyszabású hadműveletet indított Irán ellen – jelentette be szombaton Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon, egyúttal megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát.
Izrael megelőző csapást mért Iránra – jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
3 hozzászólás