Hirdetés
Hirdetés

Bálint Benczédi Ferenc: A ránk nehezedett gondokat a bennünk lakozó Isteni lélek tudja ellensúlyozni

•  Fotó: Magyar Unitárius Egyház

Fotó: Magyar Unitárius Egyház

Az elmúlt hónapok küzdelme a koronavírussal próbára tett egyént és közösséget egyaránt. A gyönyörű tavaszi megújhodást is bentről, az ablakon át szemlélhettük csak. Megszűntek a közösségi találkozások, üresek maradtak az előadótermek, az iskolák, a színházak, a templomok, de az élet nem állt meg – szól a hívekhez Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke.

Székelyhon

2020. május 21., 09:502020. május 21., 09:50

„Minden erőnkkel és tudásunkkal azon vagyunk, hogy ezt a helyzetet elviselhetőbbé tudjuk tenni. Sokan a munkahelyüket vesztették el és a családi életük anyagi alapja megingott, veszélybe került. Az előírásoknak megfelelően igyekeztünk átrendezni életünk mindennapjait, hogy visszaszorítsuk a fertőzés terjedését.

Testünk és lelkünk megpróbáltatásait a bezártságban igyekeztünk enyhíteni. Minden embertársunk a maga módján próbált ezen a helyzeten javítani. Nagyobb odaadással és egymásra odafigyeléssel teltek napjaink, bízva és reménykedve, hogy lelassul terjedése a vírusnak és megáll.

Hirdetés

Ez a kényszerszabadság sok lelki problémát is felszínre hozott.

Idézet
Elcsendesedve önvizsgálatot tartunk és fel kell fedezzük, hogy a ránk nehezedett egzisztenciális gondokat a bennünk lakozó Isteni lélek tudja ellensúlyozni.

Pünkösd ünnepére készülünk, és ezt minden ember észre kell vegye. Bármennyire is törékeny és mulandó az emberi életünk, a lelket meg ne öljük! A lelket reménnyel, örömmel és szeretettel kell erősíteni, megtölteni minden nap. A mellettünk élő embertárs ettől is erőt kap ebben a küzdelemben.”

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Több százmillió eurós a kár Franciaországban az erőszakos összecsapások után

A francia nagyvárosok utcáin a pusztulás látványa fogadta vasárnap a járókelőket a megélhetési problémák elleni tiltakozásul előző nap szervezett országos megmozdulás során történt erőszakos cselekmények és fosztogatások után.

Több százmillió eurós a kár Franciaországban az erőszakos összecsapások után
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Milánóban, csatatérré változott a dóm előtti tér

Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze szombat délután.

Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Milánóban, csatatérré változott a dóm előtti tér
2026. október 18., vasárnap

Összecsapások kísérték a francia nagyvárosokban a megélhetési problémák elleni tüntetéseket

Százezrek vettek részt szombaton a francia nagyvárosokban a megélhetési problémák elleni tiltakozásul az egykori sárgamellényesek és a diákok által meghirdetett felvonulásokon.

Összecsapások kísérték a francia nagyvárosokban a megélhetési problémák elleni tüntetéseket
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna újrakezdi az orosz finomítók elleni támadásokat

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Zelenszkij: Ukrajna újrakezdi az orosz finomítók elleni támadásokat
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe

Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe
2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
Hirdetés