
Archív
A határrendészet és a járatok kérdését is rendezni próbálják a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér megépítésével párhuzamosan, hogy két év múlva beindulhasson a légi közlekedés a rég várt reptéren.
2018. március 28., 22:302018. március 28., 22:30
Két év múlva, 2020 közepéig működőképes lesz a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér – ígéri a Brassó megyei önkormányzat vezetősége. A képviselő-testület ennek érdekében létrehozott egy különleges osztályt, amelynek feladata a légikikötő építési munkálatainak a felügyelete. Ennek a vezetője Alexandru Anghel repülőmérnök, aki 2013-2015 között a jászvásári reptér korszerűsítését koordinálta. A szakember azt nyilatkozta, azért vállalta a megbízatást, mert az kihívás számára, hiszen
„Vállaltuk, hogy két év alatt befejezzük a munkálatokat, a legtöbb időbe a versenytárgyalások lebonyolítása, az engedélyek beszerzése kerül. Nyolc hónap alatt a tulajdonképpeni munkát el tudjuk végezni. Ez a határidő tartható, de akaratra, kitartásra van szükség” – mondta a projektvezető.
Az egyik bürokratikus akadály az Övezeti Területrendezési Terv (PUZ) jóváhagyása, amit a vidombáki polgármesteri hivatalnak kellene kiállítania. Adrian Veștea, a Brassó megyei tanács elnöke a sajtónak azt mondta, élénk levelezést folytatott a vidombáki elöljárókkal ebben a témában, és nem érti, mi az akadálya a dokumentum kibocsátásának. A tanácselnök már azt is fontolgatja, hogy tiltakozást szervez a vidombáki városháza előtt, hogy az engedély kiállítása kimozduljon a holtpontról. Nem érti ugyanis, hogy a polgármester miért nem írja alá a bizonylatot, hiszen azt már kiállította a város főépítésze és jegyzője.
Másrészt Alexandru Anghel arra hívta fel a figyelmet, hogy
Például a nemzetközi repülőtéren határátlépő pontnak is lennie kell, kormányhatározattal kell ezt megalakítani. A következő időszakban a beruházás megvalósítása mellett ezekre a kérdésekre is figyelmet fordítanak, hogy amire elkészül a légikikötő, az intézmények, vállalkozások is működőképesek legyenek, megfelelő személyzettel, infrastruktúrával kezdhessenek. Ezért már átiratban kérték a belügyminisztériumot, hogy indítsa el a folyamatot a határátkelő létrehozására.
– foglalta össze a beruházást koordináló szakember.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
Felszálláshoz készülő repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán az egyesült államokbeli Denver nemzetközi repülőterén – közölték a hatóságok szombaton.
Péntek nulla órától kétnapos tűzszünetet hirdetett ki az orosz védelmi minisztérium csütörtök este, megismételve a figyelmeztetést is, hogy a moszkvai győzelem napi ünnepség elleni esetleges támadásra Kijev elleni tömeges csapással fog válaszolni.
Meghalt Ted Turner amerikai üzletember, médiavállalkozó, a CNN hírtelevízió alapítója – jelentette be a Turner Enterprises szerdán.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
szóljon hozzá!