Az afrikai piacok kavalkádjában

Nemcsak a helyi kultúrával és a maszájokkal ismerkedtünk meg, de nászutunk során bejártuk Stone Townt és láttuk a nyomort is, amelyben sokan élnek Kelet-Afrikában. Zanzibárról szóló sorozatunk aktuális részében a piacokon szerzett tapasztalatainkat osztjuk meg a Székelyhon olvasóival.

Üzletek helyett vásárterek

A zanzibáriak túlnyomó többsége muszlim vallású, így disznóhúst egyáltalán nem fogyasztanak. Ehelyett elsősorban halakból, tengeri herkentyűkből, csirke- és marhahúsból, valamint helyben megtermelt zöldségekből és gyümölcsökből áll össze az étrendjük – tudtuk meg Mussintól, az egyik kirándulásunkon mellénk rendelt idegenvezetőtől. Ő egyébként elsősorban a halakat részesíti előnyben, hiszen azok

így egészséges táplálékot biztosítanak. Viszonylag kevesen nevelnek csirkéket, tehát az többnyire csak lefagyasztva vehető meg Zanzibáron, ám a helyiek nem igazán kedvelik ilyen formában, hiszen más íze van, mint a friss szárnyasnak. A kacsa pedig igazi ínyencségnek számít.

A Zanzibáron élők jó része szinte teljesen elkerüli az Európában hagyományosnak mondható üzleteket és szupermarketeket, így nem is sokat látni azokból – folytatta idegenvezetőnk. Mint mondta,

így nem is kérdés, hogy mit választanak a helyiek.

Zsúfolt, hangos piacok

Már a hajnali órákban sok emberrel találkozni a falvak és városok vásárterein, ám az esti órákban – amikor besötétedik és kevésbé magas a hőmérséklet –, szinte mozdulni sem lehet ezeken a helyszíneken. Hatalmas a hangzavar is, hiszen a vásárlók igyekeznek lealkudni az eladók áraiból. Rendszerint sosem az eredeti áron kelnek el a termékek: ha valaki nagyobb mennyiségben vásáról, hűséges az eladóhoz és ügyesen is alkudozik, akkor lényeges összegeket spórolhat meg.

Az ilyen helyszínekre nagyon is érdemes helyi pénzt vinni, hiszen könnyen előfordulhat, hogy nem veszik el tőlünk a dollárt vagy megpróbálnak átverni. Vannak akkora méretű vásárterek is, ahol könnyen eltévedhetünk az árusok előtt elhaladó labirintusszerű járatokon, így jól jön, ha van vezetőnk – ilyen a híres Stone Town-i piac is.

Bár szembetűnő, hogy a helyiek rendszerint papucsban vagy mezítláb közlekednek a sokszor nem túl higiénikus vásártereken, mi azt ajánljuk mindenkinek, hogy csukott cipőben érkezzen oda és a lenge, ám hosszabb öltözéket sem fogja megbánni. Szúnyogok elleni spray-el azonban mindig fújjuk be magunkat.

Az egyedüli fényforrást ugyanis a helyiek pislákoló lámpái jelentik, hiszen a piacok jó részén közvilágítás sincs. Utóbbi egyébként a közutakról is elmondható, sok esetben a nagyobb településeken is.

Tízéves cigarettaárus

A piacok rendszerint részlegekre vannak felosztva, így külön helyszíneken lehet például élő szárnyasokat, frissen fogott halakat, gyümölcsöket és zöldségeket, édességeket vagy éppen ruhákat beszerezni. Természetesen vannak olyanok is, akiknek nincs saját standjuk, ők árujukkal a kezükben sétálva – vagy jobb esetben szekérrel hordozva azokat – igyekeznek minél jobb üzleteket kötni a vásárlókkal.

Láttunk olyan személyt, aki sok helyi nyelven feliratozott szatyrot vagy éppen sálakat próbált így eladni. A legmegbotránkoztatóbb azonban az volt, amikor egy tíz év körüli gyerek jött oda hozzánk, majd a mellére csatolt táskáját kinyitva cigarettát próbált eladni nekünk. Azt sem tudtuk, miként reagáljunk erre. Végül jeleztük, hogy nem tartunk igényt a termékére, ekkor pedig továbbállt. Szerencsére a vásártereken is

A helyben termet gyümölcsök sokkal intenzívebb, jellegzetesebb ízűek a nálunk beszerezhetőknél. Stone Townban például Mussin hívta fel a figyelmünket, hogy a zöldségeket és a gyümölcsöket is piramis formában helyezik el az árusok. Ekkor találgatnunk kellett, hogy vajon miért történik ez így, ám végül a választ is ő kellett megadja. Kiderült, hogy ezen termékek többségét nem kilogrammban mérik, hanem a piramis alakzat szolgál mértékegységként. Tehát dönthetünk, hogy a kialkudott összegért hány piramis édesburgonyát vagy éppen mangót veszünk.

A legelrettentőbbek számunkra a halpiacok voltak, ahol tengeri herkentyűket is árultak. Különböző asztalok mellett dolgozva vagy éppen azokon ülve pucolták, darabolták a helyiek a különböző méretű, színű és fajtájú halakat (egyebek mellett tonhal és cápa is volt), a kalmárokat, polipokat, rájákat, tarisznya- és garnélarákokat, valamint homárokat.

A csúcs pedig az volt, amikor a reakciónkat látó vezetőnk mosolyogva elmondta, hogy a szállásadók is innen szerzik be az ételek alapanyagjait. Másnap már másképp néztünk a hallevesre és a grillezett halakra, tengeri herkentyűkre.

Az áruba bocsájtott ruhák többsége új, ám több helyszínen is láttunk olyan papucsokat vagy más lábbeliket és öltözékeket, amelyeket egyszerűen egy terítőre ömlesztve kínálnak az eladók. Ezek már használt áruk, amelyek külföldről érkeztek, így gyakorlatilag szabadtéri turkálókról van szó – tudtuk meg New Townban sétálva Abastól, az aktuális idegenvezetőnktől.

Honnan szerzik be az árut?

A halakat a csónakokkal és hajókkal rendelkező helyi halászok fogják az óceánpartok közelében, illetve a nyílt vízen.

amikor több mint egy kilométert vonul vissza az óceán kis pocsolyákat hagyva maga után. Az utóbbiakban rekedt élőlényeket így viszonylag könnyű befogni. Sokan kifejezetten ebből élnek.

Gyakran látni kisebb tömegeket az óceánpartokon, ugyanis a gyűjtögetők és halászok fogását ott vásárolhatják meg a piaci árusok. A halakat és tengeri herkentyűket rendszerint árverésen értékesítik, vagyis az viheti el, aki a legjobb árat kínálja. A csoportokba gyűlt árusok rendszerint kiabálva közlik az általuk felajánlott összeget.

A gyümölcsök és zöldségek többségét vidéki ültetvényeken termelik meg a gazdák, onnan kerülnek a piacra vagy az utak mentén felállított rögtönzött standokra. Sok gyümölcsfa – például mangó- vagy kókuszdiófa – van az utak mentén, amelyek az önkormányzatok tulajdonában van. Ezeket egyenként kibérelhetik a helyiek, hogy a begyűjtött terményt eladhassák.

Idegenvezetőinktől azt is megtudtuk, hogy néhányan üdítőitalokat is készítenek a gyümölcsökből vagy például a cukornádból. Ezeket is meg lehet vásárolni. Bár a helyiek többsége vallási okokból nem fogyaszt alkoholt, azért vannak olyan emberek, akik bort készítenek a mangóból vagy papajából. Ezen italok fogyasztóit viszont elítéli, sok esetben pedig el is taszítja a közösség.

Fontosak a gyerekek

Stone Town hatalmas piacán sétálva és az ottani tömeget látva beszélgettünk Mussinnal, aki nagyon kíváncsi volt, hogy Romániában rendszerint hány gyereket vállalnak a szülők. A fejét csóválva mosolygott, amikor mondtam, hogy már nagyobb családnak számít, amelynek öt tagja van. Náluk ugyanis ez aprócskának számít, hamar elindul a pletyka a szomszédok között, hogy

Átlagosnak számít, ha 7–10 gyerek van egy családban, de nem ritka az sem, hogy ennél több legyen. Találkoztunk például olyan férfivel is, aki elmesélte, hogy ők 18-an testvérek.

Ahogy a gyerekek felcseperednek, rögtön munkába állnak, hogy segíthessék szüleiket, biztosíthassák saját megélhetésüket. Ritka, hogy valaki egyetemen vagy főiskolán tanulhasson, hiszen az sok költséggel jár. Ám ha ez mégis sikerül, akkor garantáltan jól fizető munkahelye lesz.

Nassir Manan, az általunk választott Wild and Beach kirándulásszervező iroda tulajdonosa sokszor hangsúlyozta, hogy számára a gyerekei a legfontosabbak, folyamatosan arra gyűjt, hogy biztosíthassa számukra a felsőoktatásban való részesülést.