
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
A helyi közigazgatásban dolgozók Columna-SCOR szakszervezeti szövetsége arról tájékoztatta csütörtökön a kormányt, hogy általános sztrájkot indítanak, ha nem alkalmazzák maradéktalanul a közalkalmazotti bértörvényt az ágazatban.
2024. január 25., 17:372024. január 25., 17:37
A szakszervezeti szövetség elnöke, Lucian Puiu a sajtónak elmondta, hogy január 31-én figyelmeztető sztrájkot tartanak,
– ismerteti az Agerpres.
Hangsúlyozta, hogy nem fizetésemelést kérnek, csak a törvényben rögzített jogaik érvényesítését.
– magyarázta.
A szakszervezeti vezető emlékeztetett arra, hogy a múlt év végén elfogadott salátarendelettel a kormány immár
Lucian Puiu tájékoztatása szerint a sztrájkban több mint 800 község 11 ezer önkormányzati alkalmazottja vesz majd részt, de számítanak több város polgármesteri hivatala személyzetének szolidaritására is.
A községek és városok helyi közigazgatási alkalmazottjait tömörítő SCOR szakszervezet elnöke, Dan Cârlan elmondta, hogy
Emlékeztetett arra, hogy a községi polgármesteri hivatalok személyzetének nettó fizetése jelenleg az építőipari minimálbért sem éri el.
„Várjuk a kormány magyarázatát arra, hogy miért részesülnek hátrányos megkülönböztetésben a helyi közigazgatásban dolgozók más közalkalmazotti kategóriáihoz képest” – mondta a szakszervezeti elnök.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
szóljon hozzá!