
A rossz pénzbeosztás állandó nehézségeket okozhat. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Az egyik romániai kereskedelmi bank által készíttetett tanulmány szerint a házasságban élő párok kapcsolatát nagyban befolyásolja a pénzhez való viszonyulás, az, hogy ki, hogyan kezeli a saját, vagy a közös bevételt. A tanulmány szerzői a családi költségvetés hatékony kezelésének fontosságára hívták fel a figyelmet, akárcsak arra, hogy a családi összhang egyik feltétele, a pénz helyes beosztása, megtanulható.
2021. május 15., 11:282021. május 15., 11:28
Nagy Ágnes közgazdász, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának egykori tagja, úgy fogalmazott, hogy ha két személy összeköti az életét, akkor annak az együttélésnek közös céljai vannak, aminek az elérését közösen kell megvalósítani.
– mondta a Székelyhonnak a pénzügyi szakember, hozzátéve azt is, hogy beszélni kell arról, hogy
„Bármilyen korban és életszakaszban van egy aranyszabály, amelynek a betartására törekedni kell, ahhoz, hogy összhangban éljünk. Ez az 50–30–20 százalék szabálya” – mutatott rá Nagy Ágnes, majd meg is magyarázta, hogy
a bevételnek a felét a havi állandó kiadásokra – lakásfenntartás költségei, élelmiszer, bankrészlet, stb. – kell fordítani,
a 30 százalékát költhetjük könyvre, színházra, utazásra, mindarra, ami kikapcsolódást, feltöltődést jelent és
20 százalékát a bevételeinknek próbáljuk meg megtakarítani.
Akár egy belátható időn belül nagyobb összeget igénylő költségre, akár az előre nem látható kiadásokra. Ha nem tudjuk ezt a húsz százalékot tartani, akkor is igyekezzünk, hogy a 10, vagy legalább az öt százalékát félretegyük a jövedelmünknek.
– hangsúlyozta Nagy Ágnes.
Minél kevesebb a pénz, annál kevesebb gondot jelent az elosztása, de minél több, annál nagyobb a gond is vele – válaszolta a Székelyhonnak Sajó Norbert, a Telefonos Szetetszolgálat alapítója, aki pénzbeosztást tanító kurzusokat is szervez.
„Látom a gyerektáborok szervezésekor, úgy fogalmaznak a szülők, hogy van egy kis félretett pénzünk, tehát mindig többes számban, közös pénzről beszélnek, ami közös háztartásban élőknek a legtermészetesebb” – magyarázta, hozzátéve azt is, hogy
Ezért szerinte a házasfeleknek az önállóságra is fel kellene készülniük, illetve a közös kassza mellett jó, ha mindkét fél a keresetéből egy kis összeget félretesz, vagy úgy gazdálkodik azzal, hogy nem kell elszámolnia házastársának.
Azokról a 30-40 éves férfiakról is említést tett Sajó Norbert, akik az édesanyjuk mellett élnek, az ő gondozásukat tartják fő feladatuknak, az ő nyugdíjából, esetleg némi szociális juttatásból élnek, de az édesanyjuk elhunyta után összeomlik az életük. Megszűnik a pénzforrás, nem tudnak, mit kezdeni magukkal, a rájuk szakadt szabadsággal.
– vázolta.
Azok, akik gyerekként a család rossz pénzbeosztását, az állandó szűkölködést, vagy felelőtlenséget tapasztalták meg, felnőttkorukban sokkal óvatosabbak és nagyobb figyelmet fordítanak pénzügyeikre, a jövedelmük helyes beosztására – válaszolta érdeklődésünkre Kacsó Erika pszichológus.
Akárcsak azok, akik egy előző házasságban rossz tapasztalatokat szereztek, egy második párkapcsolatban más lesz a hozzáállásuk, de ha
„Ahány család, annyi szokás, ha közös a kassza, az se jár feltétlenül nagy harmóniával, ahogy a külön-külön sem jelenti, hogy nincs összhang” – magyarázta a pszichológus, hozzáfűzve, hogy ha az értékrend hasonló, akkor az egy közös kiindulópontja a közös boldogságnak. A bank által megrendelt tanulmány kimutatta, hogy
A nézeteltérések okai között első helyen a nagy kiadások szerepelnek, az eltérő nézetek, ami a takarékosságot illeti, vagy a különböző beruházások, tervek.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
1 hozzászólás