
A kormány idén 2,8 százalékos gazdasági növekedéssel számol. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Az országos statisztikai intézet (INS) szerdán közzétett ideiglenes adatsorában lefelé módosította a tavalyi negyedik negyedévi gazdasági növekedést, a tavalyi év egészét illetően azonban megerősítette a februári gyorsjelentésben közölt adatot, miszerint 2022-ben 4,8 százalékkal bővült a román gazdaság.
2023. március 08., 19:412023. március 08., 19:41
A tavalyi év utolsó negyedévében a román bruttó hazai termék – a gyorsjelentésben közölt 1,1 százalék helyett – 1 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévhez képest. A negyedik negyedév éves összevetésű, szezonális és naptárhatással kiigazított értékét is 5 százalékról 4,9 százalékra korrigálták. A nyers adatok szerinti 4,6 százalékos negyedik negyedévi éves GDP-bővülés változatlan maradt.
A 2021-es viszonyítási alapok kiigazítása miatt újraszámolták azt is, mennyivel bővült tavaly negyedévenként a román gazdaság. A szezonális és naptárhatásokkal kiigazított növekedés folyamatos volt: az első negyedévben 1,3, a másodikban és harmadikban 1,2, míg a negyedikben 1 százalékkal nőtt a román GDP az előző negyedévhez viszonyítva. Éves összevetésben az előző év azonos időszakához mérten a román gazdasági növekedés tavaly végig 4 százalék fölött maradt.
Az INS szerdai közleménye szerint (amelyet az MTI szemléz) 2022-ben a román bruttó hazai termék 1 412 457 millió lejt tett ki, ami 4,8 százalékkal haladja meg a 2021-es adatot.
A bukaresti kormány a tavalyi évre 4,6 százalékos gazdasági növekedésre számított, idén 2,8 százalékos gazdasági növekedéssel számol. A Világbank szerint 2023-ban 2,6 százalékos, az Európai Bizottság szerint 2,5 százalékos, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank előrejelzése szerint pedig 1,7 százalékos GDP-bővülésre lehet számítani Romániában.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
szóljon hozzá!