Gyergyóújfaluban mederszabályozási munkálatok zajlanak a Maros-folyón. Tavaly tavasszal a folyó partján hat lakóházat és tizenöt gazdaságot érintett a sok eső meg a hóolvadás után levonuló ár, és okozott károkat. A mederszabályozás után immár nem kell rettegniük az ottlakóknak.
A lábnyiki Bot György először járt Gyergyószéken. Úgy tudja, innen származnak felmenői, ezért is jött szívesen. Tizenegy gyermeke, 29 unokája van és 54 keresztgyermeke a faluban. Mindenkinek továbbadja azt, amit nagyszüleitől hallott: gyergyóiak voltak az őseik.
Libán-tetői házához kért segítséget egy gyergyószentmiklósi, akihez egy medve ment be nagyszombaton reggel hat órakor.
Fahéj és szegfűszeg illata fogadott a gyergyószentmiklósi Balázs Réka konyhájában. A szeretet, az egymásra figyelés ünnepének hangulatát idézte. Sült a mézes, ami az asztalokra, onnan pedig a locsolók kezébe kerül ajándékként húsvéthétfőn.
Hétvégén gurult be Gyergyócsomafalvára az a Toyota márkájú személyszállító eszköz, amely Dányból érkezett. Az ajándékozó testvértelepülés képviselőinek arra is volt gondjuk, hogy frissen mosva, felszalagozva adják át az autót.
Hagyományos virágvasárnapi vásárt tartottak Gyergyócsomafalván. Az érdeklődök sokasága az ünnepi szentmise után kereste fel az árusok standjait, így dél körül elég szűknek bizonyult a Borsos Miklós Művelődési Ház előtere.
Olvasói segítséget juttathattunk el ismét a gyergyóditrói Balla Károly portájára. Noha korábban írtunk a kilencgyermekes család életéről, a napokban jelezte olvasónk, hogy szívesen nekik ajándékozná jó állapotban lévő hűtőszekrényét.
Immár kilencedik éve Baktalórántházáról szállítják az árvácskatöveket Gyergyócsomafalva köztereire. Csomafalva testvértelepülése 1700 tő, különböző színű árvácskát ajándékozott idén is a községnek.
Eredményes volt az a legutóbbi kampány, mely során a gyergyócsomafalvi önkéntes tűzoltók bekopogtak falustársaikhoz, cégekhez, hogy adójuk 2 százalékát utalják az egyesületnek. Összesen 2230 lejt fordíthattak új, nélkülözhetetlen eszközökre.
Gyergyócsomafalván a Völgy utca mindkét ágán olyan szomszédság lakik, akik gyakran összegyűlnek. Hétfőn is ezt tették, ezúttal azonban közösen javították az utcájukat, tömték be salakkal a gödröket.
Az ünnepen kicsinek bizonyult a szászfalusi Gyümölcsoltó Boldogasszony-kápolna, amely három évig épült, és amelyet 1995-ben Jakubinyi György érsek szentelt fel. A kápolna körül több mint kétszerannyian hallgatták a szentmisét – Tamás József püspök igehirdetését – mind ahányan befértek a kis templomba.
Bármi is érjen, irányítsuk az életünket, járjunk közösségekbe, legyen célunk – néhány jó tanács az utóbbi idők lélekerősítő előadásaiból. A kerekesszékben ülő 34 éves gyergyócsomafalvi Madarász Károly maga is ismeri a jobb élet titkát.
Csak a matricával ellátott kuka tartalmát szállítja el Gyergyócsomafalváról a Salubriserv áprilistól. Matricákat a polgármesteri hivatalnál lehet váltani az előre kifizetett illeték ellenében. Ezentúl is minden második csütörtökön viszik el a porták elől a hulladékot. Emelkedett viszont a hulladékelszállítási díj
Szekeres Ildikó szakápoló a gyász feldolgozásáról tartott előadást, Birta Zsuzsanna pedig megosztotta, hogyan sikerült feldolgoznia a tragédia okozta veszteségét. A Gyergyócsomafalvi Szociális Központban kérdéseikre is választ kaphattak a jelenlévők a felmerülő kérdéseikre a gyász kapcsán.
Gyógyszerek tűnnek el a patikák polcairól, de van, ahol csak időszakosan számítanak hiánycikknek. Melles Melinda, a Hargita Megyei Gyógyszerészkamara elnöke szerint nem kezelhető a gyógyszerhiány, a háziorvosok szerint viszont nem életveszélyes a helyzet.
Tizenhét felnőtt és nyolc gyermek jelentkezett önkéntesnek a Gyergyócsomafalvi Szociális Központban. Harmadszorra gyűltek össze a héten a segítségüket felajánlók, akik a hátrányos helyzetű falustársaikért szeretnének tenni.
Célba ért az adomány, amit a Gyergyói Hírlap és a Székelyhon olvasói gyűjtöttek a gyergyóditrói kilencgyermekes családnak. Hálásan köszöni Szőcs Mária, az édesanya mind a ruhaneműt, mind az ágyneműt, akárcsak a tartós élelmiszereket.
Nagy műanyag edény hirdeti az egyik alfalvi porta előtt, hogy natúr joghurthoz jut, aki betér. Készítője Páll Sándor. Miután halmozottan sérült gyermekének műtétekre is szüksége van, és tavaly keveset adtak a tejért, így joghurtkészítéssel próbálkozik.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | szekelyhon.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | szekelyhon.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | szekelyhon.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Szolgáltató / Funkció Süti lejárata |
|
darkMode | szekelyhon.ro Sötét mód rögzítése |
30 nap | saját |
textsize | szekelyhon.ro Betűméret rögzítése |
30 nap | saját |
smartbanner | szekelyhon.ro Médiatér App smartbanner rögzítése |
7 nap | saját |
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.