Antal Erika
Antal Erika
Antal Erika
Antal Erika
2017. július 13., csütörtök

Marosvásárhelyre is elért a Jégkorszak

A marosvásárhelyi Természettudományi Múzeumban október 3-áig látogatható a Jégkorszak című kiállítás.

Marosvásárhelyre is elért a Jégkorszak
Marosvásárhelyre is elért a Jégkorszak
2017. július 13., csütörtök

Marosvásárhelyre is elért a Jégkorszak

2017. július 13., csütörtök

Igény esetén házhoz megy a repülőtéri transzfer

Egy cég rendszeres járatot működtet Marosvásárhelyről a kolozsvári repülőtérre, amely minden repülőjárat indulása előtt három és fél órával indítja mikrobuszát a Dózsa György utcai bevásárlóközpont parkolójából.

Igény esetén házhoz megy a repülőtéri transzfer
2017. július 10., hétfő

Élő bemutatóval tennék érdekesebbé a Kultúrpalota ismertetését

A Kultúrpalota Tükörtermében hangszalagra felvett ismertetőt hallhat a látogató. Ezen szeretnének változtatni a kedden induló projekt ötletgazdái.

Élő bemutatóval tennék érdekesebbé a Kultúrpalota ismertetését
2017. július 06., csütörtök

Csak most indult az első, de már a jövő évit is emlegetik

Marosvásárhelyen öt év után újabb nagyszabású rendezvényt szerveznek, olyan fesztivált, amely nemcsak az idelátogatóknak fontos, de a városnak is – hangzott el a fesztiválnyitót megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón a helyszínen.

Csak most indult az első, de már a jövő évit is emlegetik
2017. július 05., szerda

„Nélküle nem lehet ma római kutatásról beszélni Erdélyben”

A marosvásárhelyi vár múzeumépületének földszinti folyosóján áll mostantól az a márványtábla, amely Buday Árpád régész emlékét őrzi, és amely korábban az egykori szülőház falán állt.

„Nélküle nem lehet ma római kutatásról beszélni Erdélyben”
2017. július 04., kedd

Vakációs gyermekműhely Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi Női Akadémia a Divers Egyesület támogatásával július 10–14. között Kézügyes gyermekek műhelyébe várja a 7 és 12 éveseket. Naponta délelőtt 10 és délután 2 óra között két kézműves műhelyen lehet részt venni a Szentgyörgy (Forradalom) utca 45. szám alatt.

Vakációs gyermekműhely Marosvásárhelyen
2017. július 04., kedd

Este koncertek és bulik, nappal pihenés és nyári egyetem a VIBE Fesztiválon

Csütörtökön kezdődik a marosvásárhelyi VIBE Fesztivál, ahol négy zenei helyszín és több mint 50 fellépő várja a fesztiválozókat. Július 6–9. között a Maros-part éjjel a bulizás, nappal pedig a tudománynépszerűsítés helyszíne lesz.

Este koncertek és bulik, nappal pihenés és nyári egyetem a VIBE Fesztiválon
2017. július 04., kedd

Mikházára várják a népdalénekeseket és néptáncosokat a Fölszállott a páva területi válogatójára

Újból benépesül a mikházi Csűrszínház. Pénteken 14 órától kezdődik a Fölszállott a páva című népdal- és néptáncverseny erdélyi válogatója, amelyre a szervezők szólisták, énekegyüttesek, zenekarok és táncegyüttesek jelentkezését várják.

Mikházára várják a népdalénekeseket és néptáncosokat a Fölszállott a páva területi válogatójára
2017. június 30., péntek

Évadzárás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban

A júniusi évadzáró előadásokkal és rendezvényekkel a végéhez érkezett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának 2016–2017-es színházi idénye. Az évad során a társulat tíz bemutatót tartott.

Évadzárás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
2017. június 30., péntek

A nő előtt tiszteleg a Teleki Téka legújabb kiállítása

Szeptemberig látogatható a marosvásárhelyi Teleki Téka földszintjén, az ideiglenes kiállítóteremben a Femina semper című tárlat, amelynek kurátora Márton Krisztina a nőknek a történelem folyamán betöltött szerepeit mutatja be a könyvtárban őrzött könyvek segítségével.

A nő előtt tiszteleg a Teleki Téka legújabb kiállítása
2017. június 29., csütörtök

Tizenhét év történései a marosvásárhelyi színháznál

Ferencz Éva–Keresztes Franciska Marosvásárhelyi Állami Színház 1961–1978 című kötetének bemutatójával zárta a 2016–2017-es évadot a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Tizenhét év történései a marosvásárhelyi színháznál
2017. június 25., vasárnap

Gazdag volt az idei Csűrszínházi Napok programkavalkádja

Színház, képzőművészet, irodalom és mesejáték, baráti találkozások, jó hangulat – röviden így jellemezhető a 15. alkalommal megszervezett mikházi Csűrszínházi Napok. Sokan úgy időzítették nyári pihenőszabadságukat, hogy abba beleférjen a rendezvény is.

Gazdag volt az idei Csűrszínházi Napok programkavalkádja
2017. június 25., vasárnap

Egy színházi szövetség létjogosultsága

Lenne létjogosultsága az összes erdélyi magyar színházat tömörítő szervezetnek, ha azt eredményesen tudják működtetni – mondták el lapcsaládunk megkeresésére erdélyi magyar teátrumok vezetői.

Egy színházi szövetség létjogosultsága
Egy színházi szövetség létjogosultsága
2017. június 25., vasárnap

Egy színházi szövetség létjogosultsága

2017. június 23., péntek

Díjazták a hatodik alkalommal meghirdetett drámapályázat nyerteseit

Hatodik alkalommal hirdetett drámapályázatot a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Teatrológia tanszékcsoportja fiatal, drámaírással próbálkozó középiskolásoknak, illetve egyetemistáknak. Az eredményt a napokban hirdették ki, a díjakat a csütörtökön adták át.

Díjazták a hatodik alkalommal meghirdetett drámapályázat nyerteseit
2017. június 22., csütörtök

Kucsera Jenő fotóit lehet megtekinteni Marosvásárhelyen

Az utóbbi négy évben készült fotóit állította ki a marosvásárhelyi vár Szűcsök bástyájában Kucsera Jenő, a Marx József Fotóklub művésze, aki 75. születésnapja alkalmából szervezte a tárlatot.

Kucsera Jenő fotóit lehet megtekinteni Marosvásárhelyen
2017. június 22., csütörtök

Több színházi előadás, táncprodukció, kiállítás várja a kultúra kedvelőit Mikházán

Négy színházi előadás, egy táncprodukció, valamint képzőművészeti kiállítás és könyvbemutató várja a 15. Csűrszínházi Napok látogatóit június 23–25. között Mikházán.

Több színházi előadás, táncprodukció, kiállítás várja a kultúra kedvelőit Mikházán
2017. június 18., vasárnap

Sütő András nem merül feledésbe

A Sütő András Baráti Társaság és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa koszorúzással és előadással egybekötött megemlékezést szervezett Sütő András 90. születésnapjának évfordulóján Marosvásárhelyen, illetve szülőfalujában, Pusztakamaráson.

Sütő András nem merül feledésbe
Sütő András nem merül feledésbe
2017. június 18., vasárnap

Sütő András nem merül feledésbe

2017. június 15., csütörtök

Lélekcsönd és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen élő költő, Demény Péter verseit Marosvásárhelyről elszármazott színész, Salat Lehel és ugyancsak erdélyi származású zenész, Márkos Albert mutatja be.

Lélekcsönd és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM