HIRDETÉS

Pál Alpár: nagy kihívás a Hargita Gyöngye Rali

Gergely Imre 2016. október 06., 09:49 utolsó módosítás: 2016. október 06., 10:07

Nagy izgalommal készül Pál Alpár gyergyószentmiklósi versenyző a pénteken rajtoló Hargita Gyöngye Ralira

A pilóta számára ha nem is teljesen újdonság, de mégis furcsa és egyedi kihívás lesz az aszfalton zajló száguldás. Eddig ugyanis csak murvás, és földutakon szervezett futamokon szerepelt. Így előzetesen azt sem tudja felmérni, hogy mire is lesz képes, hányadik helyre lehet esélyes. A cél ezért a futamok biztonságos teljesítése, de persze ez nem azt jelenti, hogy lassítana. Ha lehetséges, akkor az első helyet célozza meg.

Pálék Alpár és társa a rally 2-kategóriában indul, ami nem érinti a bucsini és a libáni szakaszt. Ez részben hátrány, hiszen szeretett volna hazai környezetben versenyezni, és a terepismeret komoly pluszt is jelentett volna számára. Ugyanakkor mégsem bánja, hogy nem itt kell megmutatnia magát először aszfalton, hiszen a hazai pálya terhe nem nyomja a vállát és ez segít, hogy ne vállaljon felesleges kockázatot – mondja Pál. A versenyző az egyéni versenyzés mellett a Hargita Racing Team színeiben a csapatversenyben is érdekelt. Kétszer is dobogóra állna. 

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS