Aszfalton fognak száguldozni

Aszfalton fognak száguldozni

Fotó: Barabás Ákos

Utolsó szakaszához ért a romániai ralibajnokság, amely hagyományosan idén is Székelyudvarhelyen ér véget, a Hargita Gyöngye Ralival. A nyolcadik etapot október 6–8. között rendezik meg, ezúttal teljesen új felületen, ugyanis a szervezők murváról aszfaltra váltottak. Így új helyszíneken fognak száguldozni a raliautók, továbbá a szuperspeciálist is elköltöztetik – tudtuk meg Ferencz Csaba főszervezőtől.

Zátyi Tibor

2016. szeptember 25., 12:272016. szeptember 25., 12:27

2016. szeptember 25., 12:432016. szeptember 25., 12:43

Ferencz Csaba már a tavalyi ralibajnokság végén jelezte a szervezőbizottságnak, hogy idén felületet szeretne váltani, ám csak hosszas hercehurca után fogadták el javaslatát. „Az idei éves versenynaptár megállapításakor ugyancsak murvának írták be a Hargita Gyöngye Ralit, pedig korábban jeleztem nekik, hogy váltani akarunk. Végül több tárgyalás után elfogadták, így az idei ralibajnokságot négy murvás és négy aszfaltverseny alkotja” – mondta a főszervező.

Szerinte a bajnokságot szervező bizottság vezetői továbbra is nehezményezik, hogy a Hargita Gyöngye Rali része a versenynaptárnak. „Most már eljutottunk arra a szintre, hogy borsot tudunk törni a hagyományos, nagy városokban rendezett raliversenyeknek. Szerencsénkre Hargita megyében nagyon magas szintű versenyeket lehet szervezni, be tudunk tartani minden szabályt. Szerintem a Hargita Gyöngye Rali és egy-két másik verseny szervezői követik csak az előírt sémát. Ezelőtt Jászvásáron voltam, amit gyakorlatilag a legjobb romániai ralinak tartanak az ottani szervezők. Azonban nem tartották be a szabályokat, kompakt versenyt kellett volna rendezniük, 2–3 naposat, ehelyett egyhetesre nyújtották” – tette hozzá.

Aszfalttal szebb a jövő

Az aszfaltra váltással kapcsolatban Ferencz elmondta, hogy az előző murvás ralik szervezésekor sok probléma adódott. „Az utóbbi években a murvával olyan szituációkba kerültünk, hogy az utolsó másodpercekre lettünk készek, komoly fejtörést okozott az engedélyek beszerzése. Voltak olyan napok, amikor azt hittem, meg sem tudjuk csinálni a versenyt, pedig minden el volt rendezve, minden klappolt, és az utolsó pillanatban szóltak, hogy nem mehetsz végig a pályán, mert mi úgy döntöttünk – normális magyarázatot pedig nem adtak” – vázolta a helyzetet.

A váltás mellett szólt az is, hogy a korábbi murvás szakaszokat sorra leaszfaltozták a megyében. „Emiatt is kerültünk olyan helyzetbe, hogy aszfaltra kellett váltanunk, de így a Hargita Gyöngye Rali hosszú éveken keresztül benne lehet a versenynaptárban” – folytatta. Legutóbb 18 éve, 1998-ban száguldoztak a raliautók aszfalton, igaz, az akkori Hargita Rali első napján murván, a másodikon pedig aszfalton versenyeztek.

A gépparkot nem költöztetik el

Annak ellenére, hogy gyakorlatilag teljesen új verseny lesz, a géppark továbbra is a székelyudvarhelyi központban lesz felállítva (a II. Rákóczi Ferenc és a Kossuth Lajos utcában), a csapatbemutató helyszíne pedig ismét a Márton Áron tér lesz. „Minél kevesebb gondot akarunk okozni a városi forgalomban, ezért elköltöztetjük a szuperspeciálist, a forgalomtól elzártabb helyen lesz megrendezve. A kicsi vasútállomástól fog indulni, a versenyzők a sportcsarnok felé hajtanak, majd lemennek a strandig, ott megfordulnak, visszajönnek a sportcsarnokig, a cél pedig a Művelődési Ház mellett lesz. Ezt biztonságosabban meg lehet szervezni, és több hely lesz a nézőknek is” – fejtette ki a Hargita Rali megálmodójáról, Dietrich Árpádról elnevezett szakasszal kapcsolatban a főszervező.

Gyorsasági szakaszok új helyszíneken

Öt új gyorsasági szakasz és a szuperspeciális alkotja idén az október első hetében rendezendő Hargita Gyöngye Ralit. Szerdán (október 5.) és csütörtökön (október 6.) lesz a pályabejárás a versenyzőknek. Csütörtökön este a 8 órai, Márton Áron téren tartandó hivatalos megnyitó előtt először készítenek közös fotót a részt vevő pilótákkal és navigátorokkal a Művelődési Háznál. Pénteken reggel az adminisztratív és technikai gépátvételt követően 9 órakor kezdődik a shakedown.

„Ez ismét közel lesz Székelyudvarhelyhez, hiszen a pálya a Lejtő utca végétől Farcádig lesz kialakítva, nagyon látványos, a nézők számára könnyen megközelíthető és biztonságos. A versenyzők a pálya teljesítését követően lemennek Bikafalvára, onnan kanyarodnak vissza a szervizparkba, így nem kell költözniük a csapatoknak” – mondta a főszervező.

A rali pénteken délután kezdődik, az első szakasz a Patakfalva–Homoródszentmárton közti 6,44 km-es táv lesz, majd a Homoródszentpál–Karácsonyfalva gyorsasági következik (6,27 km), ezután Lövétéről rajtolnak, a befutó pedig Kalibáskőn lesz (13,62 km). Utóbbi egyben Power Stage lesz, így külön díjazzák a szakaszon leggyorsabban átszáguldó pilótákat. Este hat órakor kezdődik a szuperspeciális a sportcsarnok és a strand környékén.

Szombaton reggel Parajdról indulnak, átmennek a Bucsinon Borzontig – ez a szakasz 28,8 km hosszú lesz, és egyben az idei román ralibajnokság leghosszabb távja. Ezt a Gyergyóújfalu–Libán (12 km) szakasz követi. Egy gyors szervizelés után kezdődik a rali utolsó szakasza, a Patakfalva, Szentpál és Lövéte gyorsaságiakat további kétszer fogják teljesíteni a versenyzők.

Bajnokokat avatnak

A ralibajnokság utolsó futama előtt csak egy dolog biztos, a Napoca Rally Academy fiatal tehetsége, a 22 éves Simone Tempestini megvédte bajnoki címét. „Simone megint nagyon elverte a mezőnyt, de a többi bajnoki címet ismét Székelyudvarhelyen fogjuk kiosztani, így az egész mezőny itt lesz. Továbbá több magyarországi páros is jelezte, hogy benevez a Hargita Gyöngye Ralira” – folytatta Ferencz Csaba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!