Sorstragédiák és korrajz a '70-es évek Sepsiszentgyörgyéről

Fekete Réka, a kötet szerkesztője elöljáróban elmondta a bemutatón, hogy a Székely Mikó Kollégiumban mindig nagy volt a fegyelem, s ezért is különös, hogy 1975-ben megtörtént az eset: 1956. után Háromszéken, de talán egész Erdélyben nem történt hasonló rendszerellenes szervezkedés, majd annak kivitelezése, mint 1975-ben.

„Harcoljunk Erdélyért, amíg nem késő – ez volt annak a plakátnak a szövege, amelyet mikós diákok egy csoportja 1975. november 23-án kiragasztottak Sepsiszentgyörgy több pontján. Ha nagyon nevén akarnánk nevezni a dolgokat, akkor egy gyermekcsínynél vagy inkább gyermeki őrültségnél alig volt több” – állapítja meg többhónapos kutatás után a szerző. Az események Jakab Lehel vezérlésével zajlottak, Csinta Samu úgy fogalmazott: szívesen idézte fel számára az eseményeket, ám súlyos betegséggel küszködik csakúgy, mint az akcióban szintén résztvevő felesége, Serestély Éva. Hozzátette, a két személy betegsége nem függetleníthető azoktól a történésektől, amelyek a plakátok kiragasztása után megtorlás címén következtek.

A tényregény megírásához Bong Csaba, Hervai Katalin, Bernád István, Kolumbán Emese, azaz az akcióban részt vevő generáció tagjainak családi hátterét is vizsgálta a szerző. Nagyon különböző utat jártak be ezek az emberek, amíg Jakab Lehel szigorú, a szocialista rezsimnek tűzön-vízen megfelelni igyekvő családban nőtt fel, addig Hervai Katalin például liberális, nyitott, érdeklődő, ám nagyon konzekvens, mindenféle politikai szélsőséget elutasító családból származott – ecsetelte Csinta Samu.

„Végeredményben megúszták ezt a csínyt, mert nem került Bukarestbe, nem használták fel példastatuálás céljából, viszont a megtorlások következtében többek is plusz kanyarok megtételére kényszerültek, illetve végzetesen kisiklott mások élete” – mondta a szerző, utalva Márton László esetére is, aki önkezűleg vetett véget az életének. Csinta Samu Plakátballada című tényregénye ennek a sorstragédiákba torkolló eseménysornak állít emléket.

„A mikós szellemiséget az egyre durvuló ceaușescu-i időkbe is átörökítő diákok leckét adtak nemzetféltésből, áldozatvállalásból” – mondta a szerző, aki arra törekedett: a történet során kirajzolódjon a hetvenes évek Sepsiszentgyörgye. Az a tabló, amely még emlékeztetett ugyan a békeidőkben levő megyeszékhelyre, de már kiüresített, helyenként lebontott házak, és gombamód felépülő tömbházak vetítették elő a szocializmus minden egyéniséget kizáró jövőképét. Az eseményen a diákcsíny után leváltott, a Székely Mikó Kollégium korábbi igazgatója, Albert Ernő is jelen volt. Mint fogalmazott: sosem rótta meg ezeket a fiatalokat, elmondása szerint, hogyan is tehette volna, hiszen értékes gondolkodás volt az övéké.