Melyik arcát mutatja manapság a Petőfi utca?

– Tudomásom szerint nem volt konkrét elképzelés, városrendezési terv, mely alapján a Petőfi utca megszületett, mivel magyarázható, hogy mégis aránylag egységes lett az arculata?

– Nem volt, de szerintem ne vágjunk a közepébe, először is felvázolnám röviden az utca történetét. A 18. század második felében végzett első katonai felmérés térképén Csíkszeredából csak a jelenkori Kossuth utcát tüntetik fel, amelyet sajnos, szinte teljes mértékben lebontottak. A második katonai felmérésen (1806-1869) már szerepel a Petőfi utca elődje, egy észak-dél irányú utca is, amely beletorkollik a Kossuth utcába. Ezen már pontok, pöttyök formájában megjelennek az épületek, házak is. Egy oldalára fektetett T alakú város volt még Csíkszereda, utcáiban csak parasztházak sorakoztak, melyek a város orsó alakú vásárterét fogták közre. A harmadik felmérésnél (1872-1884) is egy kicsit bővebb formában, de ugyanez a T jelenik meg, magát Csíkszeredát még ekkor is csak a Kossuth és a Márton Áron utca egy része jelentette. A mai Petőfi utca majdnem teljes egészében Martonfalvához és Zsögödhöz tartozott. Mikor megépült a vármegyeháza, vagyis a mai városháza, akkortól kezdődően kezdett a városhoz tartozni a Petőfi utca, és persze, a házak is kicserélődtek, városiasabb jelleget öltöttek. Az utca egyik legrégebbi épülete a református papilak, ami eredetileg tiszti kaszinónak épült. Nem volt impozáns, díszes, és csak egyszintű polgári házacska. Az alsó szint őrzi a körülbelül 150 éves arculatot, a kis ablakok és a boltíves kapu megőrződtek. Egykor híres volt a pincéjéről is, amit tudomásom szerint megszüntettek, betömtek. A leányiskola (a Petőfi iskola) és az úri-kaszinó, a későbbi takarékpénztár (a jelenlegi Bandidos) épült még ebben az időben. A többi századfordulós épület. Nem volt egy tudatos terv, amit az utca formátlansága, görbülete, meredeksége is igazol. Marosvásárhelyen, Nagyváradon vagy Aradon, ahol pontos városrendezési tervek készültek, igyekeztek tágas terekkel és egyenes utcákkal törekedni a harmóniára. A Petőfi utcában nem is annyira az utca épületei között létezik egy összhang, hanem sokkal inkább a házak önmagukban harmonikusak, akár a díszítést, akár a beosztásukat vesszük figyelembe. Magyarázat erre, hogy a gazdag polgárok (a főispán, ügyvédek, orvosok és gazdagabb kereskedők) az akkori központba, Budapestre is jártak, onnan próbáltak mintákkal, tervekkel hazajönni, és mestereket megfogadva a tapasztaltakat itthon adaptálni. Természetesen ez egy rusztikusabb, periférikusabb szecesszió vagy eklektika. Nem olyan impozánsak a méretek és nem annyira gazdag a díszítés, mint a nagyobb városokban.

– Néhány jó és rossz példát szeretnék a felújításokról, melyik épületeket őrizték meg és melyiket hanyagolták el a leginkább?

– Amikor hat-hét éve úgy döntöttem, hogy államvizsga dolgozatomat a Petőfi utcáról írom, néhány épület nagyon jól megőrzött szecessziós jellege és nyílászárója, valamint stukkódíszítése győzött meg. Főként említhetném a Körösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor utca sarkán található saroképületet, ahol nemrég a művészeti népiskola és a kulturális központ működött. Az épület külső falait, homlokzatát példásan felújították. A rossz példáért sem kell messzire menni, hisz a vele szemben levő egykori Vigadó tudomásom szerint statikailag is annyira rossz állapotban van, hogy felújítása nagyon-nagyon költséges. Szóval a vakolatmállás, a díszek, az ablakkeretek rongálódása is problémát jelent, de azon mégis könnyebben lehet segíteni. A statikai jellegű hibákat javítani lehetséges, de vagyonokba kerül. A gyakorlat azt igazolja, hogy ezt a tulajdonosok a saját zsebből nem tudják kifizetni.

– Elegendő-e csak a homlokzatot, vagyis az épületek utcára nyíló részét megőrizni, vagy inkább teljességre kellene törekedni?

– Sajnos, rengeteg illegális építkezés folyt az utcában, én most a kommunizmus időszakát is természetesen idesorolom. Ekkor húzták fel ugyanis a jelenlegi jellegtelen betontömböt, a Tulipán áruházat és a szemben levő mozit. Az előbbi helyén egy kis aranyos sarokház volt, amely beleilleszkedett a környezetébe, az utóbbi helyén egy kerthelység, amelyet csak néhány fotó és az idősek emlékezete őriz .Továbbá ebben az időszakban még a Cseh István háza (Hokey Club) melletti épületet bontották le, ahol most parkoló található. A jó példákat szemügyre véve, az utca arculatát megőrizni próbáló építkezések is, sajnos, nagyrészt csak paravánépítkezések voltak. Az eredeti épületek belső szerkezetét átalakították, csak az utcára néző arculatot őrizték meg. Nyugaton annyira erős a műemlékvédelem, egyáltalán nem engedi, hogy az építkezés struktúráján változtassanak. Bizonyos fokú modernizáció, mint illemhelységek vagy fürdőszoba kialakítása engedélyezett, de más irányban történő változtatás csak olyan hatalmas büntetésekkel kivitelezhető, ami anyagilag az illető tulajdonosoknak egyszerűen nem éri meg.

– Mit gondol a legújabb tendenciákról, gondolok itt például arra az épületre, amelyet a Tilos helyén húztak fel?

– Legjobb lenne, ha nálunk is – az előbb felvázolt – nyugati, szigorú műemlékvédelmi szabályok érvényesülnének, ami jelenleg nemcsak Csíkszeredában, hanem Bukarestben is egyelőre csak álom. De térjünk a konkrét a példára. Szerintem az, hogy egy műemlék jellegű utcának hol húzódik a párkányvonala – nem kellene meghatározó legyen. Vagyis az egykori Tilosnak helyt adó épület arculatát nem kellett volna feladni, hogy még egy szintet létrehozva a szomszéd épületek magasságához igazodjanak. Bizonyára a jelenlegi épület létjogosultságára a tervezője érvek hosszú sorát tudná felhozni, de én kitartok amellett, hogy nem szabad egyáltalán az eredeti formát, arányokat és díszítést megváltoztatni.