Közönségnek és szakmának is tervezték az új évadot a Nemzetiben

– Milyen volt az első évad Keresztes Attila számára Marosvásárhelyen? 

– Nagy reményekkel jöttem ide, mert amióta én Kolozsvárról eljöttem, úgy érzem, hogy a saját színházi műhelyem megteremtése a dolgom. Ott Tompa Gábor nagyon jó színházat csinál, de hát végül is az a Tompa színháza. Dolgoztam Szatmáron három évig, az a színház azonban elég siralmas állapotban van minden szempontból, ezért nagyon örültem, amikor felkért Gáspárik Attila erre a tisztségre. Itt ugyanis minden adott ahhoz, hogy jó színházat lehessen csinálni. Mert ugye a színházban színházművészetről beszélünk, nem pusztán a szórakoztatásról, szerintem nem is fogadná el a néző, egy idő után megcsömörölne attól, ha pusztán szórakoztatást kapna. Nagyobb a feladata egy ilyen intézménynek. Ebben az évadban, ha a műfajokat tekintjük, a nagyszínpadon túlnyomórészt vígjátékot játszunk, de mivel nincs komikum tragikum nélkül, a kisteremben komolyabb hangvételű előadások lesznek inkább, de ott is előfordul a vígjáték. Én nem várok többet az új évadtól, mint amennyit elértünk a múlt évadban. 

– Ez az első évad, amit teljesen Ön állít össze...

– Igen, ugyanis én valamikor januártól „ejtőernyőztem” be a városba, így tavaly meg kellett az évadot tervezni nélkülem. Igazán jó csapatot 5–10 év alatt lehet építeni, ezt bizonyítja a gyakorlat. Ennek a színháznak azonban az utóbbi húsz évben hét igazgatója is volt, tehát nem is volt ideje senkinek csapatot alakítani. Nagyon jó lenne a társulatnak és mindenkinek, ha egy normális mandátumot végig lehetne vinni. Természetesen tudom, hogy ez nagyrészt rajtam áll. Ez idáig nagyon jó az összhang, úgy a vezetőségben, mint a társulatban. Szeretek itt lenni, ebben a közösségben, rengeteg alázatos, tehetséges emberrel találkoztam, akik éheznek a jóra. Közönség és színészek tekintetében egyaránt.

– Az elmúlt évadra visszatekintve melyek voltak az igazán sikeres előadások?

– Egyértelmű, hogy a Bánya-darabok, azok egy olyan új hangon megszólaló darabok, amelyeket szeret a közönség. S ha egy ilyen jó drámai anyag találkozik egy ilyen jó csapattal, mint amilyenek a színészeink, valamint Sebestyén Aba rendező, akkor ebből nem lehet más, mint ami. A szakmai sikert és a közönségsikert mi bizonyos szempontból különválasztjuk, de az az igazi szép dolog, amikor ez a két dolog kézen fogva jár, mint a Bányák esetében is.

– Biztos volt olyan előadás is, amely nem nyerte el a közönség tetszését.

– Persze, meg olyan is, ami megosztotta a közönséget. Például az általam rendezett Mélyben. Fontos állomásnak tartom az én életemben és a társulatéban is ezt az előadást, de egy picit lehet, hogy túlságosan belterjesre sikerült, és valami olyasmit kíván a nézőtől, ami még korai. Egy olyan színházi ízlésközegből jön, amelynek itt nem volt hagyománya.

– Mire számíthatunk az idén?

– Rögtön az első nagytermi bemutatónk egy mese lesz, mert úgy látom, hogy a fiatalabb korosztállyal nem foglalkozik eleget a színház, és végül is, ha eltelik 3–4 év, ők lesznek a nézőink. Varró Dániel írta a Túl a maszat hegyen című darabot, én rendezem. Ez egy csodálatos szöveg, ezelőtt 6–7 évvel Kolozsváron elműveltem már, és legendás előadás lett belőle, éppen azért, mert ugyanúgy szól a gyerekekhez, mint a felnőttekhez. Szép, intelligens szöveg, versben írva, Presser zenéjével együtt pedig ez nagyon bájos, nagyon emberhez szóló darab. Ez lesz az első nagytermi bemutatónk október 12-én. A következő a Tarelkin halála, sokat várok ettől a darabtól, mivel egy orosz rendező rendezi, Tufan Imamutdinov, akit én itt ismertem meg a múlt évadban, fiatal, jó ízlésű rendező, jó iskolával jön.

– Saját szilveszteri bemutatóval is készül a színház...

– Székely Csaba erre az évadra írta a Hogyne, drágám! című vígjátékot, Sebestyén Aba rendezi, tehát egy jól összeszokott szerző-rendező párost kapunk. Ez is egy zenés, de az alkalomhoz méltó, szép szilveszteri előadás lesz, azzal a picit fanyar, de igazán jó humorral, amellyel Székely Csaba bír. Utána lesz még Figaro, ezt én magam művelem el, két Beaumarchais darabból gyúrom össze. Majd a Fösvény jön egy bérletcsere részeként Sepsiszentgyörgyről. Azért jelenik meg Kolozsvár és Sepsiszentgyörgy az évadtervünkben, mert ez az a két műhely, amely igazán igényesen csinál színházat ma Erdélyben. A Fösvényt Bocsárdi László rendezte, múlt évadban egy előadás erejéig volt itt, de úgy egyeztünk, hogy idénre elhozzuk bérletbe. Tehát ezt bérletben meg lehet vásárolni, és lejátsszák azt a 9–10-et, ahányat kell, mi meg elmegyünk hozzájuk az egyik Bányával meg a mesével.

– S mit kapunk a kisteremben?

– Az évad első kistermi bemutatója október 5-én az Alkésztisz lesz Sorin Militaru rendezésében. Egy görög dráma, ma már ugyanis arra jövünk rá, hogy az életünk egyre jobban kezd hasonlítani a görög drámákhoz, így egy kortárs tragédiát készít belőle a rendező. Kisteremben mutatjuk be még Osztrovszkij Erdő című darabját, ez egy fergeteges komédia, remek darab, Harsányi Zsolt rendezi. Ilja próféta a másik bérletcserés sepsiszentgyörgyi előadás, egy 8–10 éves előadás, amelyet Bocsárdi folyamatosan fel- és megújít. Az utóbbi évtizedek egyik legjobb előadása. Még lesz egy meglepetés előadása Radu Afrimnak, aki az egyik legnevesebb román fiatal rendező. Ő egy átiratot fog rendezni, amelynek munkacímet tudtunk volna adni, de én nem szeretem, ha kiírjuk a címét, s nem az lesz a címe. Nagy reményeket fűzök ehhez, mert ez egy jó értelemben vett „őrült” rendező, aki szereti feszegetni a korlátokat. Még egy maradt, Balogh Attila, aki tavaly végzett itt Vásárhelyen rendezői szakot, Benedek Zsolt dramaturggal dolgozik együtt, és én arra kértem őket, keressenek témákat és improvizáljanak arról a tünetről, ahogy serdülők felnőtté válnak itt a világunkban. A csapattal közösen írják majd a szöveget, a helyzeteket, így alakul előadássá a hozott anyag. Idén tehát megpróbálunk olyan dolgokat művelni, hogy a közönségnek és a szakmának is tetsszen. Ha a rendezőket és a darabokat nézem, akkor ebben az évadban nagyon sok esélyes, nagy sikerű előadás van. Az egyik jobb, mint a másik.