Jubileumi kiállítás Teutsch Alpártól

A csíkszenttamási Teutsch Alpár 2007-ben kezdett el fotózni. Azóta több szakmai díjjal is elismerték munkáját. „Az egész úgy kezdődött, hogy valamikor én is vásároltam egy digitális gépet, és akkor úgy gondoltam, hogy jó lenne dokumentálni a saját falumat, Csíkszenttamást. Elkezdtem tehát gyűjtögetni a képeket. Aztán láttam, hogy nem igazán jók a képek, kicsit másként kéne csinálni, és elkezdtem tanulni. Amit tanultam, életbe is tudtam ültetni, és a várt eredmény kezdett látszani. Kell tudni, hogy mit, mikor és hogyan fotózzunk” – elevenítette fel a kezdeteket a fotóművész.

Mint mondta – és ahogy a képeiről is visszaköszön –, főként az emberek érdeklik, őket fotózza legszívesebben. Ugyanakkor számos, Szenttamáson kihalófélben lévő mesterséget is igyekezett megörökíteni.

2007-ben a csíkszeredai Prisma fotóklub tagja lett, a klub keretében mutatkozott meg a nagyközönség előtt csoportos kiállításokon. Az első egyéni kiállítását a Székely Károly Szakközépiskolában mutatta be 2009-ben. Aztán a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában egy tematikus, mesterembereket bemutató tárlatot tekinthetett meg a közönség.

„Az idén töltöttem az ötven évet, és merült fel az ötlet, hogy ebből az alkalomból legyen egy kiállításom, mert már rég nem volt. Először gondolkodtam, hogy milyen tematikája legyen, végül azokat a képeket választottam, amelyek az én szívemhez állnak közelebb. Java része portré, köztük láthatók lesznek azok a képek is, amelyek nemzetközi szinten is megmérettettek, közülük jó pár díjat is kapott. Februárban születtem, akkor a rokonsággal megünnepeltük, júniusban a faluban volt az ötvenéves kortárstalálkozó, akkor a barátaimat hívtam oda, most pedig úgy gondoltam, hogy sok fotós ismerősöm van, akikkel rég nem találkoztam, és akkor egy pohár bor mellett beszélgessünk sok mindenről, fotográfiáról is.”

Teutsch Alpár úgy véli, a fotózást komolyan kell venni, ha valaki nem csinálja komolyan, eredménye sem lesz. „A fő dolog az odafigyelés. Tudni kell, hogy mit akarok. Vannak dolgok, amelyek csak úgy jönnek, adja a helyzet, épp ott vagyok, és történetesen nálam van a fényképezőgép. Sok esemény történik a faluban, rengeteg érdekes dolog van, és jó ezeket megörökíteni. Én a fotográfiát úgy tekintem mint művészetet. Mert nagyon sok olyan ismerősöm van, hogy van lehetőségük utazni, és nyomják ezresével a képeket, és persze, lesz közülük jó is. Viszont egészen más, amikor az emberben ott van a szenvedély, és tudja, hogy mit akar, felkészül arra a pillanatra. Ott van például a természetfotózás, kell tudni, hogy mikor vannak szép fények. Nyáron felkelek reggel hat órakor, mert tudom, hogy a hátam mögött kel fel a nap, és nem a napfelkeltét fényképezem, hanem, amit megvilágít, megrajzol. Maga a forma megvan, igazából a fény ad életet annak a formának. Lesz fény is, árnyék is, és ebből az összhangból lesz valami szép, és ezt kell előre lássam. Ez az, ami megkülönbözteti a kattogtatót az alkotó embertől. Nagyon sok jó fotós van, úgy nevezném, hogy művész, fotóművész, imádom a képeiket nézni, olyan szerencsés vidékünk van, ahol sok tehetséges ember összegyűlt. Jó, ha ezek az emberek közben tudnak találkozni, remélem, ez a kiállításom is egy ilyen alkalom lesz.”