Forró Ágnes festményei Marosvásárhelyen

Hét évvel ezelőtt kerámiáival mutatkozott be Marosvásárhelyen a Bernády Házban egyéni kiállításon Forró Ágnes, aki azóta is folyamatosan részt vesz a közös tárlatokon, az alkotótáborokban és az azokat követő bemutatkozásokon.

Most látható tárlatának anyaga az idei táborokban készült, például Bálványoson az Incitato, Budapesten a Hegyvidasonék, Borzonton a Vadárvácska táborban, illetve Sárándon, Mezőmadarason és Zsobokon. „Ezek a képek önmagukért beszélnek” – mondta Nagy Miklós Kund, aki a meseszerű formákról beszélt, a lila, kék, zöld, néhol sárga és vörös színekről, a kedves, megelevenített falusi házakról, amelyeknek a művész szemet festett, és amelyek így rácsodálkoznak az emberekre, az emberszerű lényegre, tárgyakra, amelyeket ugyancsak megszemélyesített a festő. Eltűnőben lévő faluképeket örökített meg Forró Ágnes, olyan tárgyakat, amelyeket évszázadokon keresztül használtak az emberek, de amelyek napjainkban egyre jobban kiszorulnak az életünkből és lassan a feledés homályába vesznek, mert már nincs szükség rájuk. Mindezek megragadták az alkotó képzeletét, és úgy mesél arról a falusi világról, hogy közben a néző is gyerekké válik. „Nem gonosz világ ez, hanem olyan, amely szereti az embereket, kedvesen fogad be mindenkit” – fogalmazott a méltató.

Születésnapi alkalomból is jött létre e kiállítás – vallotta az alkotó, aki úgy fogalmazott: most tölti a kétszer harmincat. Az, amit a falakon látunk „a valós világ kicsinyített mása” – tette hozzá, és elárulta, hogy eddig nem nagyon rajzolt embereket, vagy emberformájú lényeket, de most úgy „jött ki” az egyik alkotásában, hogy nézte-nézte a házikó dülöngélő falát és „meglátta” ott a bábut, a Pinokkió-alakú emberfigurát.

„A művészet gyógyít” – fejtegette Forró Ágnes, aki tizennégy éve foglalkozik művészetterápiával, pácienseitől ő is tanul. A művészet stresszoldó, levezeti a feszültséget – amikor alkotunk, de az is nagyon hasznos, ha csak nézegetjük a műveket, elmélyülünk azokban, szabadon engedjük fantáziánkat.