Az Udvarhely Néptáncműhely idei tervei

Az Udvarhely Néptáncműhely idei tervei

Mérföldkőnek számító előadáson, a 25 évvel ezelőtt bemutatott Apám tánca című produkció felújításán dolgozik jelenleg az Udvarhely Néptáncműhely. A februári premier mellett a táncegyüttes számos projekttel készül az évre, egyebek közt nagyszabású fesztiválokkal is.

Veres Réka

2017. január 10., 14:282017. január 10., 14:28

2017. január 10., 15:552017. január 10., 15:55

Az Apám tánca című előadás felújított változatának próbáit hétfőn kezdte el a társulat. A darab az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttesek egyik mérföldköve, még 1992-ben vitte színpadra a Háromszék Táncegyüttessel Könczei Árpád rendező-koreográfus – mondta Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője.

„Meghatározó produkció volt, akkor kezdtek el cselekményt bevinni a néptáncelőadásokba. Amikor Könczei Árpáddal beszéltünk az idei együttműködésről, több javaslatot is elküldött, és végül az Apám táncára esett a választás, hiszen 25 év távlatából másként látja az előadást, így a felújított változatot élő zenével mutatjuk be február 16-án” – magyarázta Orendi. Mint mondta, az élő zene biztosítása külön kihívás az intézménynek, hiszen a néptáncműhelynek nincs saját zenekara, így – az anyagi vonzatán túl – folyamatos egyeztetésre is szükség lesz a próbák és előadások előtt. Mivel korábban is jó volt az együttműködés, ezúttal is a Kedves zenekart kérték fel a feladatra. Legutóbb két évvel ezelőtt, A bál című produkció zenei aláfestését is ők biztosították. Orendi szerint a darab zömében autentikus néptáncelőadás lesz, melyet tavasszal többször is láthat majd a közönség.

Humorosan a „folklór” színpadi megjelenítéséről

Az elkövetkezőkben az Ibusárt fogják játszani, ugyanakkor emellett két meghívott előadásuk is van. Január 26-án Könczei Árpád egy újabb előadását mutatja be Székelyudvarhelyen a Maros Művészegyüttes. Ezúttal a Most múlik című produkciót lehet megtekinteni, melynek címe nem véletlenül utal a Csík Zenekar által is feldolgozott Quimby-slágerre. „Fel is kavarta a kedélyeket a bemutatón az előadás. Érdemes megnézni, hiszen a rendező ezzel egy görbe tükröt tart elénk, rámutat, hogy hova is tart a népzene és néptánc mediatizált, tehetségkutatókkal teli világunkban” – fogalmazott Orendi.

A következő meghívott vendég a budapesti Duna Művészegyüttes lesz, mely február 5-én Memento című táncszínházi előadását mutatja be a székelyudvarhelyi Művelődési Ház színpadán. A táncegyüttes a Gulág-emlékév kapcsán a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyoknak és kényszermunkásoknak állít emléket a produkcióval. A január 27-ei, budapesti bemutató után Erdélyben két helyszínen, Kolozsváron és Székelyudvarhelyen vendégszerepelnek.

Az Udvarhely Néptáncműhely idén Furik Ritával is együtt dolgozik, a rendező az idei évad gyerekelőadását viszi színpadra, amelyet június elsején mutatnak be.

Hagyományok háza Székelyudvarhelyen

Tavasszal egy jelentősebb rendezvénnyel készülnek az előadások mellett: miután tavaly Sepsiszentgyörgyön tartott többnapos kiszállást a budapesti Hagyományok Háza, ezúttal Székelyudvarhely ad otthont a rendezvénynek április végén. Mint Orendi elmondta, a népi kultúrához kapcsolódó sokrétű tevékenységét mutatja majd be a Hagyományok Háza. Idéntől ugyanakkor a Míves Emberek Sokadalmát is erősítenék, néptánccal és népzenével „szállnának be” a rendezvénybe.

„Szeptemberre tervezünk egy nagyon nagy durranást, egy nagy erdélyi táncháztalálkozót. Ezen már teljes erőbedobással dolgozunk” – árulta el a jövő évad egyik legnagyobb tervét. „Feledésbe merült, és még a táncházasok közül sem emlékeznek sokan, hogy 1978-ban Székelyudvarhelyen volt az első erdélyi táncháztalálkozó. Eredetileg a negyvenedik érfordulóra akartunk tartani egy nagyobb rendezvényt, de a Hagyományok Háza főigazgatójával, Kelemen Lászlóval beszélgetve úgy döntöttünk, már idén elindítjuk a fesztivált” – mondta. A Néptáncműhely vezetőjének tervei szerint a sportcsarnokban és a minifocipályán is lennének programok, és legalább ezer embert szólítanának meg. „Ha nem is lesz Székelyudvarhely húzó fesztiválja, szeretném, ha jelentős rendezvény lenne és a város adna otthont Erdély táncházfesztiváljának” – bizakodott Orendi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!