A fiatal zenészeket segíti a filharmónia

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A fiatal udvarhelyi zenészek felkarolása volt a Székelyföldi Filharmónia idei évadjának célja. Olyan világhírű vendégelőadók tették élménydússá a 2015–2016-os évadot, akik nem a pénzért, hanem a zenekar munkamoráljáért és a közönség hálájáért lépnek fel Udvarhelyen – mondta évadértékelőjében Bodurian Aram, a Székelyföldi Filharmónia művészeti igazgatója.

Veres Réka

2016. június 24., 12:242016. június 24., 12:24

Folyamatosan kell támogatni a fiatalokat, hiszen így lehet éreztetni velük, hogy van értelme a tanulásnak, a befektetett munkának, és megmutatni, hogy el tudnak helyezkedni ezen a pályán – magyarázta Bodurian Aram arról, hogy miért az ifjabb nemzedékre összpontosít a Székelyföldi Filharmónia. A zenekar művészeti igazgatója szerint a legjobban azzal lehet motiválni a zenei pályára készülő diákokat, hogy fellépési lehetőséget biztosítanak nekik. A legtehetségesebbek, akik országos versenyeken értek el kiváló eredményeket, lehetőséget kaptak arra is, hogy a Székelyföldi Filharmónia próbáin részt vegyenek, együtt dolgozzanak világhírű vendégművészekkel és fellépjenek a Székelyföldi Filharmóniával. Az intézményvezető úgy véli, így a diákok elsajátíthatják a profik munkastílusát és hozzáállását. Az évad megtervezésekor arra is törekedtek, hogy az udvarhelyről elszármazott fiatalokat visszahívják koncertezni, a hazai közönségnek is bizonyítva sikerüket.

Mintegy negyven zenei eseményen vehettek részt az idei évadban a zenekedvelők. A stúdió-előadásokat a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István Termében tartották. A szimfonikus koncerteken átlagban háromszázan, a stúdió-előadásokon pedig hatvanan vettek részt. Emellett két nagy fesztivált is tartott az évadban az intézmény, az Őszi Zenei Kavalkád mintegy nyolcszáz zenekedvelőt mozgatott meg, a ClassJazzFest pedig Bodurian becslése szerint hatszázat. Az évad egyik legkülönlegesebb vendégének a Corpus Harsona kvartettet nevezte, de kiemelte Piotr Kostić feltörő zongoraművészt, Răzvan Dragnea közismert román zongoraművészt, Tiberiu Soare román karmestert, Joseph Suilen holland karmestert és a bostoni zeneakadémiáról Pavel Nersessian orosz zongoraművészt. „Mindenki csodálkozik, hogy ezek a neves művészek miért jönnek el Udvarhelyre. Nem a pénzért, hiszen a mostani költségvetésből még a repülőjegyük árát sem tudjuk kifizetni. A zenekar munkájáért és a hálás közönségért jönnek” – mondta a művészeti igazgató.

Bodurian Aram szerint az idei évadban látványosan megnőtt a stúdió-előadások látogatottsága, amit a facebookos népszerűsítésnek tulajdonít. Az intézményvezető úgy véli, így sikerült sokkal több zenekedvelőt megszólítani, de emellett a produkciók sokszínűségével is igyekeznek minden elvárásnak megfelelni és a zenét tudatosan hallgató közönséget kialakítani. Úgy gondolja, ez a szűkös költségvetés ellenére elég jól sikerült: több mint háromszáz felnőttbérletesük és mintegy százötven gyermekbérletesük van. Nemsokára egy magyarországi fuvolakvartettet látnak vendégül, a zenekar a Múzeumok éjszakáján és a Nyitott könyvek éjszakáján is közreműködik.

A következő évadban továbbra is a fiatal, helyi művészek felkarolása marad az intézmény fő célja. Zerkula György hegedűművész tanárával együtt tér vissza, de Tiberiu Soaréval és Sárik Péterrel is újból találkozhatnak az udvarhelyiek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei