Túra a Csukás sziklarengetegébe

A kitartó szép idő és ez időszakra jellemző jó látási viszonyok arra csábították a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület tagjait, hogy egy magasabb és szép panorámát nyújtó hegységet látogassanak meg. Több lehetőség közül a Csukás-hegységre esett a választás, tekintettel arra, hogy megalakulásunk óta még nem túráztunk e hegységbe.

Hajnali öt órakor indultunk Csíkszeredából, az úti cél a Bratócsa-hágó volt. Brassót elhagyva a Tatrang patak völgye felé vettük az irányt, áthaladva Négyfalun (Bácsfalu, Türkös, Csernáton és Hosszufalu), elhaladtunk a Brassót ivóvízzel ellátó duzzasztógát mellett, következett Babarunka, majd a szerpentines emelkedő a Kárpátkanyar e járható \"nyílása\" felé. A napfelkeltét már a hágón értük (1263 m), autóinkat itt hagytuk, és készültünk a szép napot ígérő túránkra. Nagy meglepetésre érkezett egy hargitai jelzésű autó, ami errefelé olyan ritka, mint a fehér holló, és utasaiban felismertük az udvarhelyi EKE néhány tagját, akik a szemközti Grohotis-hegység bejárására vállalkoztak.

A Csukás-hegység egy kifli alakú hegyvonulat, két szára: Csukás-Bratócsa gerinc (DNy-ÉK irányban) és a Gropsoarele-Zagan gerinc (Ény-DK). Nehezen megközelíthető, de szép és jellegzetes sziklaalakzataival és történelmi emlékeivel – tekintettel a volt határvidékre – kedvenc turistacsalogató.

Utunk a Kárpátok gerincjelzésén, a piros sávon indult, és bemelegítőnek elég nehezet másztunk, mivel fel kellett kapaszkodni a Bratócsa gerincére. Az emelkedő során már találkoztunk a Csukásra jellemző sziklaalakzatokkal, ugyanis a gerinc elején található a Bratócsai Sfinx, a Galamb és más érdekes formájú kőgombák. A gerincre felérve a páramentes levegő biztosította jó látási viszonyok igazolódtak, így a kilátás nagyon jó volt, akár 100 km távolban levő hegyeket is tisztán lehetett látni.

A gerincen haladva megkerültük a kőfurcsaságaitól gazdag Bratócsa-csúcsot, és elénk tárult a hegység középtáját alkotó Nagy-Tigáj hegytömb. Itt található a hegység legmagasabb pontja, a Csukás-csúcs 1954 m magasságban, és talán leggazdagabb a különös, bizarr formájú sziklaalakzatok sokaságával. Legnevezetesebbek a Góliát torony, a Pletykáló Vénasszonyok, az Orsó vagy a Sziklavár, a kissé keletebbre fekvő Ördög Újai stb. Hasonló sziklaalakzatok a Csalhó és Bucsecs-hegységben találhatók, és ezek kialakulására a hegység felépítését tanulmányozva kapunk magyarázatot. A hegység meghatározó kőzete a konglomerátum (kavicskő, melyet meszes-homokos anyag köt össze), mely rátelepült a puhább kőzetű alsókréta flisre. A júra és kréta korban a Podóliai- (kelet európai), Dobrudzsai-, Mőziai- meg a Pannon tektonikai mikrolemezek összeütközése folytán elkezdődött a Kárpátok kiemelkedése. Évmilliók során a szelektív erózió következtében a kevésbé ellenálló anyagú sziklarészek lemorzsolódtak, maradva a ma is látható érdekes sziklaalakzatok. E lemezek manapság is helyezkednek, egymáshoz súrlódnak, ezért gyakori a kisebb-nagyobb földrengés a vráncsai térségben.

A Csukás-csúcson gyönyörű panoráma fogadott, a Kárpátvonulat a Hagymás-hegységtől a Fogarasig, a közrezárt Barcasági-medencével és Bodzavidékkel gyönyörűen látszott. Az erős szél miatt sokat nem időztünk a csúcson, hanem ereszkedni kezdtünk a Nagy-Tigáj nyúlványán. A Csukás-hegység déli gerincét a Piroska-nyereg köti össze az északi szárral, mely vízválasztó a nyugati és keleti vízgyűjtő medencék között. Ezen áthaladva a déli gerincen folytattuk a túrát, és elértük e rész legmagasabb pontját (1883 m), a Gropsoarele-csúcsot. A gerincen haladva, mely hosszú ideig része volt a régi országhatárnak, találkoztunk egy pár határhalom felrobbantott maradványaival.

Hogy bezáruljon a körtúra, a Vörös-hegy gerincén ereszkedtünk a hegyi menedékházhoz, majd a Berii patak völgyén értünk vissza a műútra. A messzi hegységből kissé fáradtan, de sok szép élménnyel tértünk vissza Székelyföldre.