Rokonok, tíz év múlva

Lukács Csaba parajdi származású újságíró, akit korábban Aranytoll-, nemrég pedig Mikszáth Kálmán-díjjal tüntettek ki, a magyar fővárosban él, de tudósítóként, segítőként vagy csupán saját kedvteléséből a világ 74 országában járt az elmúlt másfél évtizedben.

„Romániában, a Ceauşescu-diktatúrában nőttem fel, és azt hittem, a létező világok legrosszabbikába születtem bele. De Ceauşescu gyenge kezdő volt ahhoz, amit az ázsiai fanatizmus és a kommunizmus hülyeségei össze tudnak gyúrni egy profi lakosságszívató rendszerré...” – mondotta egy észak-koreai út után. Egyik legmeghatározóbb élményének az Indiai-óceán medencéjében pusztító 2004-es cunamit vallja. „Ott történt meg az, hogy elgondolkodtam rajta, kell-e ezt nekem csinálnom. Az egyik helyszínről kifelé jövet apró sárga bogarak milliói másztak felfelé a lábamon. Akkor tettem fel magamnak az alapkérdést: mi a francot keresek itt?” Azt mondja, gyakran még ma is arra ébred, hogy érzi magán a bogarakat, csakúgy, mint a hullaszagot.

És most megint az eddigi egyik legszörnyűbb katasztrófa helyszínére indult, Japánba. Vajon mi vonz egy embert olyan helyszínekre, ahová sokan még kényszerből sem mennének? „Ezeken a helyszíneken történnek a komoly dolgok” – mondta korábban.

„Amikor kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk, akkor bújik elő belőlünk az ember. Az a nagyon jó tapasztalatom, hogy bármennyire is tönkrement a társadalmunk, amikor igazán bajban vagyunk, akkor a másikon való segíteni akarás és a szolidaritás jön elő belőlünk, nem az állat, úgy, mint amikor Budapesten a dugóban rekedve egymást szidják a sofőrök. A másik ok, amiért csinálom, hogy egy-egy helyszínről nagyon jó hazajönni. Lényegtelenné válik, hogy ki a miniszterelnök, vagy mennyivel nőtt a gázszámla. Siránkozó nemzet lettünk, pedig mindig azt mondom a barátaimnak is: örülj annak, hogy van meleg víz, van mit enni. Nem utolsósorban örülj annak, hogy élsz és egészséges vagy.”

Lukács Csaba tőről vágott sóvidéki székely. Tizenhat első unokatestvére van, akik főleg Parajdon és Székelyudvarhelyen élnek. Érdekes és nagyon sok vonatkozásban Udvarhelyhez és környékéhez, az itt élő emberekhez kapcsolódó filmet készített a 12 éve tragikus hirtelenséggel elhunyt Zenglitzki Zoltánnal. Zenglitzky egykori vizsgafilmje (Rokonok címmel) Lukács Csaba családjáról szólt, akik ugyan közel élnek egymáshoz, mégsem ismerték egymást igazán. A filmet bemutatta a Duna Televízió, hatására pedig rengeteg visszajelzés érkezett arról, hogy a nézők közül sokan felkeresték saját testvéreiket, rokonaikat, és egyáltalán elgondolkodtak azon, miért bomlottak fel a családi kötelékek.

Lukács Csaba 2008-ban újra összehozta a rokonait, és Rokonok + 10 év címmel elkészült a film Zenglitzky Zoltán emlékére. A dokumentumfilm témája majdhogynem ugyanaz, mint amiből az eredeti film táplálkozott, csakhogy ezúttal a szereplő család életének egy évtizednyi változásaira összpontosít. A rendező Lukács Csaba. Farkas Antal operatőrként, szerkesztőként és vágóként dolgozott az alkotásban. Farkas Antal a rendező engedélyével most újraszerkesztette a filmet a Székelyhon.ro számára, a két filmet egybe gyúrva. A film első részletét itt láthatják.