Régiségek múzeuma egy panellakásban

A gyűjtőszenvedélyt a legtöbben kinövik, „komolyabb” dolgokkal kell farkasszemet nézni az életben, de itt-ott, poros padlásokon, pincék mélyén olykor még rábukkanunk gyermek- és kamaszéveink hasznos vagy haszontalan tevékenységének nyomaira. Szerencsés embernek mondhatja magát az, akinek ez a játékos, és mégis komoly gyűjtőénje élete végéig megmarad.

Irsai Zoltán kolozsvári régiséggyűjtő lakásába beköltözött a történelem egy szelete, esetében talán könnyebb lenne arról beszélni, mit nem gyűjtött élete folyamán, mint felsorolni, mi minden képezi kollekciójának tárgyát. Ő azon ritka embertársaink közé tartozik, akinél a cigarettázás káros szenvedélye pozitív mellékhatással is járt: húsz éves korában, amikor rendszeres dohányossá vált, Zoltán öngyújtókat – régebbieket, újabbakat – kapott innen-onnan ajándékba, és egyszeriben felébredt benne a kihunyófélben levő gyűjtőszenvedély. Egy márkás Zippo öngyújtó képezte az alapot, ebből hamarosan kettő lett, ma már nagyjából 1200, különböző méretű és típusú darab képezi gyűjteménye részét. A legrégebbi öngyújtó, amin évszám is van, 1878-ból származik, olyan, mint egy könyv, a „borítón” Petőfi összes költeményei felirat olvasható.

De Zoltánnak van golyóhüvelyből készült gyújtója, egyedi kivitelezésű német tiszti asztali öngyújtója („meg kellett vennem, bár nem gyűjtök külön asztali gyújtókat, ilyennel egyszer találkozik az ember életében” – mondja), porcelánból készültek, vagy benzinesek, melyeket még apáink is használtak, de a mai fiatalok már nagyokat csodálkoznak, hogy ilyen is létezett.

A teljes írás az Erdélyi Napló augusztus 21-én megjelenő 33. lapszámában olvasható.