Sükösd Árpád nevét szinte mindenki ismeri, aki Bözödújfalu iránt egy cseppet is érdeklődik. Az ő nevéhez fűződik a siratófal felállítása, az emlékműé, amely előtt minden év augusztus első szombatján összegyűlnek azok, akik a diktatúra idején gátépítés címen elrendelt falupusztítás során ki kellett hogy költözzenek szülőhelyükről.
2009. november 11., 15:352009. november 11., 15:35
2009. november 11., 23:392009. november 11., 23:39
Fotó: Soós Eszter
Sükösd Árpád mindenszentek napján járt egykori falujában, akkor kerestük fel és beszélgettünk el vele.
– Sok száz km-ről, Ausztriából jött haza, ön szervezte a csoportos temetőtakarítást. A távolság ellenére is van ambíciója ilyenekkel foglalkozni? – Nekem valami miatt erős kötelékfűz egykori szülőfalumohoz. Lehet azért, mert szép gyermekkorom volt. Hála Istennek jól megy sorom, és ilyen akciókra is tudok időt, valamint anyagiakat szakítani, mert ez utóbbi is egy vetülete az ilyen szervezkedéseknek. Egyébként minden évben legalább kétszer eljövök ide, elhozom barátaimat, akik néhány percig mindig egyedül hagynak ahogy a falu maradványaihoz érünk. Nyáron sok a kempingező turista, lassan lefelejtik, hogy falu volt itt egykor, a temető utal csak erre. – Nem titok azért az sem, hogy ön nevéhez fűződik a siratófal is... – Én 1975-ben mentem el Ausztriába, lassan 35 éve, és annyira szeretek hazajárni... akkor is, amikor a falu már nem létezett, csak néhány ház, és az utolsó családok is elköltöztek. Felmerült egy ötletem, hogy szervezzünk kortárstalálkozót. Személyesen, Szombatfalvi József jelenlegi unitárius esperessel meghívtam azokat, akik egy-két évvel voltak öregebbek, vagy fiatalabbak, mint én. Még létezett a papi lak, ott tartottunk egy ünnepséget. Akik megjelentek, jelezték, hogy édesanyjuk, húguk stb. is eljött volna, s eldöntöttük el, hogy általánossá és rendszeressé tesszük a találkozókat. – A siratófalat 1995-ben állították, ebből a célból is készült? – Mivel a víz szintje egyre inkább nőni kezdett, kiszorultunk a papi lakból, valamit tenni kellett. Ekkor jött az ötlet egy emlékmű állítására, sőt, az első világháborús emlékművet, amelyre ráengedték ugye a vizet, kiemeltük. A lányom építész egyetemre járt, ő tervezte meg a siratófalat. Elmondtam neki, hogy szimbolikus romházra gondoltam. Megrajzolta, és 1995-ben fel is állítottuk. Azóta ott gyűlünk össze. – A víz szintje csökkent most, házak alapjai kikandikálnak, az ortodox templom maradványai is sok idő óta először látszanak... – Érdekes érzés. Amióta feltöltötték, ilyen élményem nem volt, hiszen most szinte látszik az egykori országút, ilyen alacsony vízállás még nem volt. Most látom a házunk alapját, a bátyám éppen a romokon ül. Az ortodox templommal kapcsolatban pedig nem volt az kész soha, az első világháború után építették, de nem fejezték be a második világháború miatt, majd jött a magyar világ azért nem kellett ortodox templom, majd jött a kommunizmus, akkor azért nem volt rá szükség. – Létezik egy zsidó – szombatos temető is... – Igen itt éltek a zsidók, székely szombatosok. Nem igazán járnak a temetőbe, pedig még láthatóak a héber feliratok. 20 éve jártam Izraelben, megkerestem az innen elszármazottakat. Szerveztünk ott egy bözödújfalusi estet, 15-20-an voltunk. Volt, aki 4-5 évesen költözött családjával Palesztinába, azóta soha haza nem járt haza, de tudta, hogy Bözödújfaluban született. Rendkívüli élményben volt részem, azt mondta az kiskorában odaköltözött, már érett férfi: „Mögyünk üdesanyámhoz”. Nem lakott messze a néni, aki már 50 éve nem volt Erdélyben. Amikor beléptünk, tarka kötényben volt, hátrakötött kendőt viselt, mint egy székelyasszony. Azt mondta: „Jó, hogy jöttek, éppen csörögét sütök”...