Illetékes elvtárs a vásárhelyi fakivágásról

Koltai Róbert az a magyarországi előadóművész, akit nem gyakran van alkalmunk Erdélyben látni-hallani. Leginkább a televízióból ismerjük, hiszen ő volt a Patika című filmsorozat főszereplője, de valamikor a rádiókabarék alapemberének is ő számított, leginkább mint Illetékes elvtárs. Koltai Róbert minden oldalából adott egy kicsit Marosvásárhelyen: sztorizgatott, verset mondott, énekelt, és folyton-folyvást nevettetett.

Szász Cs. Emese

2012. október 10., 15:152012. október 10., 15:15

2012. október 12., 23:292012. október 12., 23:29

A Nemzeti Színházban telt ház fogadta a magyarországi művészt, aki már az elején tisztázta az est forgatókönyvét: „előbb nehezen fogok belejönni, aztán meg nem akarunk hazamenni”. Majd rögtön rekordhosszúságú előadásaival „ijesztgette” a közönséget, s bár Marosvásárhelyen is két és fél órára sikeredett a műsora, a két óra negyvenhét perces rekordot nem tudta megdönteni.

Énekből majdnem megbukott, mégis a slágerlisták élére került

Bár egyéb forgatókönyve, puskázni való lapja nem volt a kezében, azért Koltainak sikerült teljes képet adnia önmagáról és művészi tevékenységeiről. Verset mondott, parodizált, kabarézott, s kicsit a filmjei világába is elkalauzolt, ha mással nem, hát azzal, hogy elénekelte a jól ismert filmslágereket. A saját éneklését amúgy is nagy öniróniával kezeli: elmondta, egész életében kettese és hármasa volt az iskolában énekből, így az énektanárai valószínűleg forogtak a sírjukban – egyikük sem él már ugyanis – amikor egy Koltai-dal három hétig a slágerlistán a második helyen volt, közvetlenül Charlie mögött. Ez volt a Patika című sorozatból jól ismert Gatya-dal. Ezt el is énekelte a művész, mint ahogy a többi patikás dalt is, a Vigyázz rám címűt, vagy épp az Olyan szépek voltunkat.

Illetékes elvtársat kérdezthettük

Nem csak az éneklő Koltaival ismerkedhettünk kedden este, hanem nagy szerepet kapott a nevettető művész is. „Én voltam a rádiókabaré Illetékese, s próbáltam megdönteni a szocializmust – több, kevesebb sikerrel” – elevenítette fel a nyolcvanas éveket Koltai, aki szigorú igazgatóként, Illetékes elvtársként lopta be magát sokak szívébe, ebben a szerepben ugyanis ki tudott mondani egy-két igazságot, ki tudta figurázni a hatalmat. Illetékes elvtárs mindig a színpadon születik, a néző, a riporter kérdez, az elvtárs pedig mond valamit. Vagy beszól. Vagy megint beszól. Bár \'89-ben nyugdíjba ment, Illetékes elvtárs rövid ideig a Nemzeti színpadán is megjelent, de mivel nyugdíjas, ezért csak kettőt lehetett kérdezni. Az első bátor kérdező rögtön a vásárhelyi fakivágásról kérdezte az Illetékest, azt szerette volna tudni, hogy miért vágják ki a fákat Marosvásárhelyen. A kérdező többszörös kifigurázása után jött a válasz is az elvtárstól: „A fákat azért vágjuk ki, hogy ne legyenek!\'”. A második kérdező azt szerette volna tudni, hogy mikor lesz megegyezés a Nemzetközi Valutaalappal. „Fél kilenckor” – jött a tömör válasz az Illetékes elvtárstól, s jött a nevetés válaszul a közönségből. A kabarézó Koltai németesített verseket is szaval: például az Anyám tyúkja, a Szeptember végén, vagy épp a Walesi bárdok című versekből – s ezt is önfeledt nevetéssel hálálja meg a néző.

Koltai diákként az osztály bohóca volt feleltetés közbeni beszólásaival, de tanárai karikírozásával is, ebből kapunk rekeszizom-táncoltató ízelítőt, de a színházi bakik kulisszatitkaiba is beavat, s megjelenít már nem létező kollégákat is, így az est végén egy sztorikkal, humorral és zenével fűszerezett teljes képet kapunk a 68 éves Koltai egész életéről, amelyet időnként – legalábbis kedden este – még mi is „alakítottunk”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei