Harcművészek Jobbágyfalván

Az elmúlt napokban Jobbágyfalva határában, a Tündér Ilona Vendégház tanyáján tékvondót tanuló gyerekek edzőtáboroztak. Reggel korán, amikor más még ásítózik vagy a kávéfőzéssel szöszmötöl, az apróságok már a legmagasabb dombtetőkön szaladtak vagy mezítláb gyakorolták a rúgástechnikákat.

Gligor Róbert László

2012. szeptember 20., 17:072012. szeptember 20., 17:07

2012. szeptember 20., 18:032012. szeptember 20., 18:03

Érdeklődésünkre Barabás Lajos József szovátai oktató elmondta: a közel száz tanítványából tizenhármat hozott el a táborba. Jelenleg Szovátán, Szakadátban, Kibéden, Makfalván és Erdőszentgyörgyön vannak csoportjai, tanítványai főleg az 5-16 éves korosztályból kerülnek ki. A 31 éves edző már fiatalon megismerkedett a harcművészetekkel, a cselgáncs után erőkaratéval foglalkozott, 1995 óta a tradicionális tékvondót tanult, majd 2007 után annak WTF olimpiai ágát, amelyben két danos fokozatig ért el. Több mint tizennégy évig volt a szovátai Medve-tó Sportklubnál edző, de hogy fejlődési lehetőségei nyíljanak, a szakszövetség engedélyével saját csoportokat hozott létre.

„A gyerekek felkészültsége kell tükrözze az oktató hozzáértését” – vallja, hozzátéve, hogy nemcsak harcművészetet, hanem egy életformát is meg kell ismertetni a gyerekekkel, azaz egészséges és céltudatos életvitelt is. A jobbágyfalvi négy napos táborozás során reggel és délután két-két óra kemény edzés volt, továbbá csapatépítő és társasjátékok, szabadidős programok, utolsó este pedig hatalmas tábortűz. Arra a kérdésünkre, hogy miért szervezte meg első edzőtáborát, kifejtette: egy sportteremben csak sportolóként látható a gyerek, de egy ilyen táborban emberként, barátként is megismehető és nevelhető. Amit egy edzőtáborban tanulhatnak a gyerekek: alaptechnikák (ütések, rúgások, lendítések, védések), ütétechnika, önvédelem, állóképesség és formagyakorlatok fejlesztése, emllett csapatszellem és önfegyelem fejlesztése és gyakorlása. A táborok célja egyrészt a gyerekek és a csapatszellem fejlesztése, másrészt – főleg az új csoportok esetében – a szülők bizalmának megalapozása is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei