Az étel ne legyen szomorú

Mivel gyakran szeletel úgy, hogy közben a kamerába magyaráz, állandóan szúrt-vágott sebekkel tarkítottak az ujjai – mutatta kezeit az ismert televíziós személyiség, Borbás Marcsi. A népszerű Gasztroangyal című műsor háziasszonya – bár a Sare feliratú zacskó helyett a Zahăr feliratút készítették elő neki, és került is a cukorból az ételbe – isteni, fűszerolajjal gazdagított zellerkrémlevest főzött Tusványoson a népes közönségnek. Utána étkezési kultúránkról (is) beszélgettünk.

Botházi Mária

2014. augusztus 13., 10:002014. augusztus 13., 10:00

2014. augusztus 13., 10:032014. augusztus 13., 10:03

– Hány éves korától főz?

– Tíz. Azért kezdtem el főzni, mert nálunk otthon nagyon sokat kellett dolgozni a földeken, és azt mondták a szüleim, ha megfőzöm az ebédet, csak délután kell kimennem a mezőre. Sosem felejtem el, zöldborsófőzeléket főztem csirkeaprólékkal az első olyan alkalommal, amikor már sikerült teljesen egyedül megállnom a helyem a konyhában. Aztán ez lett a hobbim, és az ember időt szán a hobbijára. Az egész magyar és nemzetközi gasztronómia, de a termelés-gazdálkodás is érdekelt. És egyszer csak lett ebből egy akkora tudás, hogy a kollégáim mondták: adjuk át ezt a nézőknek is. Évek óta biztatnak. Eleinte tiltakoztam, mondván, hogy ez a hobbim, és nem akarok ebből munkát csinálni, de végül beadtam a derekam.

– És hogyan lett Gasztroangyal?

– Ezt is egyik kollégám találta ki. Nagyon tiltakoztam ellene, de mindegy, ez lett. Csak azt kell mindig tudatosítanom, hogy nem én vagyok a Gasztroangyal – ezt ki is szoktam kérni magamnak –, hanem maga a műsor, és mindenki, aki nagyon odafigyel arra, hogy mit termel, mit főz.

– Azt vallja: az a fontos, hogy az étel ne legyen szomorú. Mit ért ezen?

– Ezt a kifejezést a férjemtől loptam, ő szokta azt mondani, hogy az ételeim mindig olyan vidámak, marcsisak. Néztem, vajon mit nevez szomorú ételnek, aztán rájöttem, hogy nagyon igaza van: a szomorú étel az az, ami egyrészt csúnya és örömtelen, vagy tele van „púderrel”, millióféle szárított fűszerrel például. Tehát nem tiszta. Minden étel annál finomabb, minél kevésbé variált, minél frissebb. Az étel tehát legyen szép, vidám, tiszta és egyszerű.

A teljes interjú az Erdélyi Napló augusztus 14-én megjelenő, 32. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei