„Életre keltett” hagyományos népviselet

Bár még bőven van idő addig, míg felavatásra kerül az új népviselet, a 20 pár női és ugyanennyi férfi székelycsizmát már elkészítette Bartha Adalbert remetei suszter. Jó ideje húzta kaptafára az első darabot, s – mint mondja – volt tennivaló bőven; csak a faszegeléskor tízmillió kalapácsütést mért a lábbelikre, míg végére nem járt a teljes munkának. Tőle tudjuk, hogy a székely csizma elkészítése nem egyszerű feladat. Előbb méret szerint mintát kell készíteni, ez alapján kiszabni a csizmafejet, a felső- és a talprészt. A munkafolyamat aztán a csizma felső részének elkészítésével folytatódik; a bőr belső felére keményített vászonbélés kerül, ettől lesz tartósan keményszárú a csizma, na meg attól, hogy miután összevarródik, nem a sarokba, hanem sámfára kerül, míg teljesen ki nem szárad.

Ez a kellék a szárbőség beállítására is szolgál – a jó suszternek figyelnie kell arra, hogy a sámfát a megrendelő lábszárméretére állítsa be. Se szűkebbre, se tágabbra, mert ha bő a csizma szára, a lábon kotyogni fog, ha meg szűk, akkor kényelmetlen. „Nem lehet találomra a szárbőséget, éppen ezért a férfi megrendelőknél székelyharisnyával együtt veszek méretet. Nem szép, ha lötyög a csizma szára, ha meg szűk, akkor a láb beleduzzad, szorítani fog a csizma” – avat be szakmája rejtelmeibe a suszter, aki azt is készségesen magyarázza el, hogy mitől lesz tartós, illetve, hogy mitől rámás a rámás csizma. „A ráma az, ami a talp és a felső rész közé kerül. Amikor a kaptafára ráhúzódik, a felső részt a talpbéléshez kell varrni, a béléstalppal való találkozásnál a felsőbőr szélére egy keskeny bőrcsík kerül, ez a ráma. Ezen kívül a talp hajlatába keménység, vagyis az az ívelt vasdarab is belekerül, ami nem engedi, hogy a csizma orra felkondorodjon, s mielőtt a talp és a sarok a csizmára kerülne, a jó tartás érdekében banléderrel kell kitölteni a talp és a ráma közötti elülső részt” – magyarázza a mesterember, közben egy nagyon fontos kelléket, a faszegeket tartalmazó dobozkát mutatja meg.

A suszterek által alkalmazott szeg vastagabb fogpiszkálóhoz hasonló fadarabka, egyik felén kihegyezett. Ebből a kellékből, amely kőrisből, vagy más keményfából készül, különböző méretűekre van szükség a csizmák elkészítéséhez. Manapság nem könnyű a beszerzése, szerepe azonban nagyon fontos. „A 40 pár csizma mindenikébe átlag 500 darab faszeget ütöttem. Előbb árral lyukat kell csinálni oda, ahova a szeget el akarjuk ütni. Kalapáccsal legkevesebb kétszer kell ráütni, hogy lyuk legyen, ezután pedig a faszegre is. Úgyhogy kiszámítható, hogy a szegelés folyamán szinte tízmillió ráütést végeztem. Fájt is a kezem” – mondja Bartha Adalbert.

Egy pár csizma átlag négynapi munkával készül el, a fejrészen alkalmazott gépi varráson kívül minden más része – beleértve a szár díszítésére használt fonott zsinórt is – kézi munkával. A suszter, mint mondja, az utóbbi időben egyre gyakrabban kap megrendelést; már Amerikába is került a remetei csizmából. A közel negyvenöt éve ezt a szakmát űző mesterember sajnálattal közöli, a tudást nincs kinek átadnia, a fiatalok nem érdeklődnek a szakma iránt. „Volt egy inasom, de feladta. A suszterséggel az a baj, hogy reggeltől estig kell dolgozni, s a mostani fiataloknak nemigen tetszik ez, s főleg, hogy nincs is kellőképpen megfizetve” – mondta.

A székelyruha sok mindent elárult viselőjéről

A csizmák mellé természetesen székelyruha is készül. Pál Gizella remetei varrónő hosszú ideje szabja, varrja a szintén helyi Goga Rózsika néni által szőtt anyagokat. A húsz rend női és ugyanennyi férfi öltözetből csak kettő-kettő lesz egyforma, de hogy mindegyik régi remetei népviseletről legyen mintázott, annak maga a varrónő, illetve Kisné Portik Irén néprajzkutató járt utána helyi öregek megkérdezésével, illetve Orbán Balázs feljegyzéseit tanulmányozva.

A régiek öltözéke sokat elárult viselőjéről: a szoknyák színéből például kiolvasható volt a lányok családjának gazdasági, társadalmi módja, vallásossága. „A zöld azt jelentette, hogy az illető lány családjának erdői voltak, a barna szín a termőföldet jelentette, a csík szélessége azt, hogy mekkora birtoka van az illető családnak. A kék szín a római katolikus vallásra utalt, a fekete a bánat, a piros az öröm színe. A kék-fekete gyászos székelyruha. Amikor megözvegyült az asszony, ilyenben járt. A barna-fekete szövésűn is jól kivehető, hogy a bánat jele hangsúlyos a kelmén, bár ebben nagyon keskeny zöld csík is megjelenik” – magyarázza a varrónő. Szinte mindegyik fajta remetei székelyruhában megjelenik a fekete és a piros szín, a bánat és az öröm jelképei, de a gyűjtések során olyanra is bukkantak, amelyikből teljesen hiányzik a fekete, és olyanra is, amelyikben mindenféle minta benne van. „Már az anyag szövésekor belekerültek a macskanyomok, és a mesterkék – ezek a díszítő motívumok választják el a színeket egymástól. Tudomásom szerint ezek a motívumok remetei sajátosságok, más vidékek népviseletében nem jelenik meg” – mutat az érdekes mintákra Gizella.

A női mellények elején jól elkülöníthető, háromszor három gombra is felhívja a figyelmet – ez a néphiedelem szerinti mágikus hármas számot jelképezi. Bizonyosan jelkép értékkel bírtak a kötények is – az idősebb hölgyek fekete kötényt hordtak, fehéret a fiatal lányok, menyecskék viseltek. Az ingek nyakára varrt, sűrűn fodrozott csipkéből, illetve az egyszerűen felvarrt csipkéből is tudni lehetett, hogy viselője fiatal, vagy idős, akárcsak a főkötők viselési módjáról. „Remetén 50 éve eltemették az utolsó főkötős asszonyt, de szerencsére a szentmiklósi múzeumban találtam egyet, amiről a mintát vettem. A főkötők fekete selyemből, fekete csipkeszéllel készülnek. Egy rendhez 10 méter csipke kell, nagyon vastagon ráncolva. Ezt a lányok is és az idősebb asszonyok is hordák, de az asszonyok kendőt tettek a főkötőre, így csak a csipke látszott ki alóla, viszont a kendőt szépen kitartotta” – idézi fel a régi idők viseletét a varrónő.

Piros zsinórozással készülnek a székelyharisnyák

A Pál Gizella keze alól kikerülő székelyharisnyák sem mind egyformák, a 20 darabon tízféle zsinórozási minta van, s bármennyire is furcsa sokaknak, mindegyiken piros a zsinórozás. „Orbán Balázs azt írta, hogy Remetén piros zsinórozás volt. Ennek ellenére, ha remetei megrendelő varrat székelyharisnyát, fekete zsinórozással kéri” – mondja a varrónő, egyenként mutatva meg a hagyományos székely férfiöltözék darabjait. A harisnyáról nem hiányzik a nadrágszíjat eltakaró nyelvelő, és a harisnya aljáról a kengyel sem. A hosszú pánt gyakorlati haszna, hogy a bokához kötözve, nem csúszik fel a harisnya csizmafelhúzás közben. Amiben viszont a Gizella által varrt székelyharisnyák biztosan különböznek a régi viselettől, az a posztó minősége. A Sepsiszentgyörgyön szőtt anyag finomabb, mint amit régen használtak, kíméletesebb a bőrhöz, nem kényelmetlen. „Direkt így kértem azért, hogy szeressék viselni” – mondja Pál Gizella, aki napi 10–12 óra pontos és gondos munkával,  kerek egy hét leforgása alatt készít el egy rend székelyruhát.
Hogy mennyire fogják megszeretni a harisnyák viselését, hamarosan kiderül, az új viseleteket ugyanis a júliusi falunapokon öltik először magukra a Sirülő Néptánccsoport tagjai. Ekkor vehetik majd szemügyre a kíváncsiak a már-már feledésbe merült gyergyóremetei székely népviselet különböző fajtáit.